Mi tűnik fel elsőnek kedves olvasó? Igen, új kinézetem van. Valami világosra vágytam, mert imádom a sötétet, de mégiscsak nyár van. De azért a tipikus dolgaim nem maradtak le innen sem. A képre csak annyit, hogy az álmatlanságot jellemezné. Ami egyértelműen látszik, hgy bizony a fiúcska nem tud aludni, és hát a fegyver a kezében is nem csak azért van, hogy ott legyen. Ez lett volna a cím is, de most nem ezé a főszerep. Őszintén szólva, most semmi nincs főszerepben, tehát mindenki mellékszereplőként rohangál össze-visszaságba. Persze közülük is vannak kiemelkedő mellékszereplők. Szóval, igen, jól van. Az utóbbi napokban bizony nem jön álom a szememre... mi juthatna ilyenkor az eszembe... sálálálá... satöbbi satöbbi. Gondolkozom ezen, azon. Nem tudom, hogy vagy vele olvasó barátom, de Én személy szerint gyűlölöm a csendet, hiszen olyan, csendes. És az a legrosszabb, amikor a csend is hangos. Nah jó, ez így kicsit fura, de ez már megszokott, hiszen szerény személyem is eléggé az. De sebaj, megoldható. Ezért a hangos csend miatt nem szeretek Tv nélkül aludni, meg úgy általában semmitsem csinálni. Erről is lekellesz bizony szokni, de egyenlőre még van rá idő, hogy kiélvezzem a TV estéket. Furcsa, hogy az alkohol mennyire megváltoztatja az embereket. Olvastam valahol, hogy az alkohol a nőket széppé a férfiakat bátrabbá teszi. Az biztos, hogyha egy félénk leányzó iszik egy picit, és kicsit be is üt, akkor igencsak tud hódítani. De persze ízlések és pofonok. Nekem például barátosném, állandóan bocsánatot kér, a másik barátosném túlságosan kedves szokott lenni. Nem minthogyha amúgy nem lenne az, de amit akkor csinál, az bizony igencsak vicces. Ha a vodka a fejembe száll... nah igen, Én mit is csinálok? Filozofálok, ez is csak Én lehetek. És legtöbbször mondok egy szót: Tulajdonképpen. Á, ne, nehogy rámnyomd a bélyeget, hogy alkoholista, mert azon nyomban lenyomok egy korsó sört. Nah, jó, csak viccelek. Még életembe nem voltam részeg, csak bóditóan jókedvű. Tehát mindent tudtam mindenkiről, nah meg magamról is, csak 100%-osna jó kedvem volt. Egy pohár vodkanarancs egy fáradt pénteki nap után, valami mennyei a haverokkal. Visszatérve, az a mondás is igaz, hogy a Titok, egy olyan halmazállapotú dolog, ami alkoholban oldódik. Ez bizony cáfolhatatlan dolog. Family Guy maratont rendeztem a minap, és hihetetlen mennyire elfeledteti velem a problémáimat. Nincsenek is meg! Tehát mindenkinek ajánlott a Family Guy, nah meg persze társai, de leginkább Stewie-t és Migirimigiri szlogenű kedves barátomat ajánlom mindenkinek.

"Beiratkoztam egy reinkarnációs tanfolyamra. Drága volt, de hát egyszer élünk."

Vicces kis zene, egy jó együttestől. Érdemes a klippel együtt:

Annyira félek! Félek a bizonytalanságtól, félek az előttem álló jövőtől. Félek, hogy valamit elrontok, félek az emberektől, félek, vajon mit fognak gondolni, vajon elismernek-e? Félek a felnőttévállástól. Habár már évek szerint rég nem vagyok gyerek, valójában tudom, hogy ezen az éven vállok igazán felnőtté. Szeptemberben felkerülök Budapestre, a kis falusi fruska, aki képes eltévedni egy ajtó nélküli szobában is. Mi lesz velem nagyvárosban egyedül, teljesen ismeretlen emberekkel. Igen, jogosan mondhatod, hogy túlságosan felfújom a dolgot, de néha annyira elbizonytalanodom a saját dolgaimban, hogy azon gondolkozom, mi lesz ha a jövőben nem az leszek ami szerettem volna lenni, és a lányomnak/fiamnak azt próbálom beleverni a fejébe, hogy igenis küzdjön az álmaiért, mert Én annak idején feladtam. Mert túlságosan féltem, és gyáva módon inkább nem is küzdöttem. Néha ezt a képet látom magam előtt. Néha pedig a boldog, küzdő embert, aki akkor is megküzd a világgal, ha a kezét lábát is törik. Lehet, nem akarom annyira amennyire néha gondolom. Túlsok a néha, és kevés a biztos. Történnek esetleg csodák, de bizony, egyszer már megesett, és azt úszni hagytam. Habár, lehet azt is csak Én képzeltem túlságosan szépnek, és nem is az történt volna amire gondoltam. Vajon minden ember küzd efféle problémákkal? Igen, biztosan. Így gondolom, csak nem szívesen mutatják. Mit ér egy gyenge ember, ebben a kegyetlen világba? Semmit! Körülbelül annyit, mint Aladdin a lámpa szelleme nélkül, vagy Hamupipőke a tündér nélkül. De sorolhatnám így tovább... Mégsem teszem. Per pillanat úgy érzem, személyem is erre a lámpás csodára, vagy a repülő megmentőre vár, de biztos rosszul teszi. Ezt bizony nem tanítják iskolában. Milyen kár is érte. Pedig az alapfeladat az, hogy felkészítenek az életre. Úgytűnik, ezt csak a tudással tudják megtenni. Habár azt mondják, a tudás hatalom. Döntse el mindenki, hogy vajon Aladdin a tudásával nyerte-e el Jázmin hercegnő szívét. Nagyon kenem most ezt az Aladdin témát, hiszen nemrég volt a TV-ben. Mondjuk nem egyszer láttam már, de szerintem ez is egy olyan klasszikus, amit nem lehet megunni. És valami újdonság is. Egyszerűen felüdülés a fülnek, és a hasizomnak a romantikus Ali&Jázmin duettet meghallgatni akár Japánul, vagy más nyelven. Meglepően más. Persze jó értelemben. Repedezik a mécses, de egyenlőre nem törik el, éppen az ilyen remek zenei hangulat miatt nem. Hiszen a zene mindent megold.

"A jövő ijesztő, de nem mehetsz vissza csak azért a múltba, mert azt már ismered."

"Vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e, ha elköveted a hibát. És amikor visszanézel, azt mondhatod: igen, ez hiba volt! Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba, vagy sem."

A mindent megoldó zene:

Érdekes cím, nem igaz kedves olvasó barátom? Odaképzelsz amit csak szeretnél, de persze csúnyát, hiszen személyem elméjébe pont egy csúnya szó ugrott be, de ugye miért kellene elcsúfítani valamit ilyesmikkel. Rossz haragba lenni valakivel, úgy hogy tényleg érzed Te vagy a hibás. Viszont két makacs emberről van szó, akik úgysem fogják bevallani egymásnak, hogy -Bocsika, Én is tévedtem! Ez a nagy helyzet. Valakit úgy bánt meg az ember, hogy nem is akarja, és mihelyst megtörténik az eset, már bánja is. Igen ám, de ilyenkor akkor mi a teendő? Nekem van egy külön kis technikám erre. Türelemfaktornak neveztem el a kis huncut tulajdonságomat, ami családon belül néha nem működik, tehát mondhatjuk azt is hogy beta verzió. Ez bizony idegesitő, hiszen ki akar beta-t. Játékokba se jó az. És ha nincs is odaírva a játékhoz, akkor milyen idegesitő, mikor letöltöd, elindítod, játszol, és egyszercsak kiírja kedves programozó bácsi, avagy néni, mert igen olyan is megesik.. khm... izé... Én például egy-két dolgot tudok. Köszönjük, hogy játszottál a próbaverzióval, várd meg a játék teljes egészét, majd vásárold meg. Erre automatikusan egyetlen egy könnyed mondat hagyja el a számat: -Nah persze, menj oda ahova gondolom. Mindenesetre a türelemfaktor, az egy olyan jelenség, amit akkor nyitok meg, ha a türelmemmel játszik valaki. Első lépés, megnyitni az első faktorkapút, ha ez sem a legjobb,akkor a másodikat, aztán a harmadikat, és így folytatom. Jobb esetbe bevállik, rosszabbik esetben, megjegyezném, ez nagyon ritkán esik meg, nem. Kezdek kicsit bizonytalan lenni. Mit is akarok Én most? Mondtahnám azt is, hogy teljesen üres vagyok, aki csak él a nagyvilágban, viszont konkrétan mégsem él. Egy bábú, amit odarángathatnak ahova csak akarnak, és úgy nézhetik hülyének ahogy a nagyközönségnek tetszik. Azt mondják, az ember a saját hibáiból tanul. De mit kezdjek Én, akit a hibái sem tanítanak meg, és újból hibába lép, mert egyszerűen ilyen ez az emberfajzat. Mindig eldöntöm, hogy innentől kezdve, nem engedem, hogy hülyét csináljanak belőlem, avagy kihasználjanak, és hogy igenis ez az év új élet kezdetét is jelenti. És aztán, vagy sírok, vagy nevetek. Sírok vagy nevetek magamon, sírok vagy nevetek a többieken. És sírok vagy nevetek azon, hogy sírok és nevetek. Bonyolult dolog az emberi kapcsolat. Vegyünk mondjuk egy barátságot. Érzed, itt valami nincs rendben, lépsz, de a másik fél ezt nem teszi meg. Mit érzel ekkor? Azt, hogy nem vagy olyan fontos számára, mint amilyen ő neked, és azt, hogy bármit is tennél, hiába is teszed. Elgondolkodsz, vajon mit ronthattál el, és szomorúan eszmélsz fel, és fordul meg a fejedben a kérdés, hogy vajon tényleg a Te hibád-e? Arra a következtetésre jutsz, hogy nem, ez nem csak a Te hibád, és eldöntöd, hogy rendben, akkor Te sem lépsz most semmit. De aztán úgysem tudod megtenni, mert Te bizony nem vagy ilyen. Üdvözöllek a klubban kedves barátom. Nem vagyunk sokan, de azért olyan kis családias a hangulat, rengeteg hülye egy helyen. És meg is ragadom az alkalmat, hogy a klubb köszönő beszédét is megosszam veled, amit Én magam agyaltam ki: "Áldozatot hozni? Azt csak a hülyék csinálják! Várjunk csak, be sem mutatkoztam. A nevem: Hülye!" Ezekkel a nemes szavakkal búcsúzom, amik most még nem nagy szavak, de kitudja ha meghalok, és itt a hangsúly, hogy HA meghalok, igenis híressé válnak. De ha nem, sebaj, legalább megosztottam, és lehet lájkolni.

"Bizonyos fajta fájdalmat nem tudnak a kórházban gyógyítani, ezért a szenvedők megteszik, amit tudnak, hogy magukat gyógyítsák meg. A magány fájdalmát gyógyítani lehet új barátokkal. A gyötrő bűntudatot enyhíteni lehet pénzzel. Az égő vágyat csökkenteni tudják apró kedvességgel. De sajnos mindig lesznek olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert rájönnek, hogy még több fájdalom vár rájuk."

Mai zenével, kicsit hatunk az erotikus érzékekre, habár nem  legromatikusabb értelemben:

Nyuhuhum... Íme, ezen a kis apró képecskén művem látható. Versus Én rajzoltam. Ugye, hiszen már ígértem. Emelett a cukorfalat mellett még feltöltöttem a régebbi és további rajzaimat is. Tehát nyíltan lehet kritizálni, és hát szó szót kövessen jól veszem a dícséretet is. Végre elérkezett a nyár, legalábbis úgy tűnik. Tegnap és ma sütött a nap. Tehát a jó idő már kezd beállni, csak a hangulattal van gond. Valahogy nem jön a nyári hangulat a nemjóját. Igyekszik, kapakszik, kúszik, de hozzám még valahogy nem ért el. Hozzád? Miről is szólhatna a nyár, ha nem a semmitevésről, nah de persze ez bizony idézőjelben van, amit most nem teszek ki. Aluszkálsz 10-ig, 11-ig, aztán leülsz ebédelni, jobbik esetben, Tv-t bámulsz, a nap további részében segédkezel a ház körül, vagy lófrálsz egyik szobáról a másikba. A késő kelés imitt-amott nálam is megvan, de nem egyszer arra kelek reggel 7-kor, hogy kedves szomszédunk helyes unokája a traktorral játszadozik, és munka gyanánt kel jár vele. Ha eléggé akarnám még néha utánna is fütyülnék, hogy hééééj, micsoda járgyán, meg helló szépfiú, de ugye kinek van kedve kikelni az ágyból? És igazat megvalva, nem bukok a traktorra, habár jogosítványom arra is kötelez, ami vicces, hiszen jövőképem már igencsak könyörög egy vadiúj falusi piros tipusra. De nyugalom, drága jövőképem, Te még messze vagy. Aztán folytatnám monológomat azzal, hogy ide-oda bóklászok az egyik szobából a másikba. Igazán érdekes felfedezni egy tárgyat,ami máshol nem fedezhető fel, és furcsán nézni rá, hogy nahát nekem ilyenem is van? Aztán ugye a segédkezés. Mihez is kezdenének nélkülem. Az a fura, hogy igencsak betanult formáció ez. Hiányozni fog, ha szeptemberben elhelyezkedem új lakomban. Ma az MTV-t bámultam, és érdekes műsorok mentek rajta. Voltak Albínokról szóló, nah meg egy olyan amikor egy csajért összeköltözik két fickó,mármint persze a csajjal. Nah elmondom, de memóriám nem éppen a legprofibb: Összezárva a nemes cím, ha minden az agyam szerint megy. Paranormális dolgokon kellett átvergődniük a srácoknak, és volt egy normálisabb fajta a kettő közül, és volt egy beképzelt tapló. Nah lehet tippelni kit választott a leányzó. És persze a Tini mamik is voltak, ahol még az örökbefogadós témás műsort még nem láttam. Úgyhogy a mai napon elvoltam, és még arra is jutott elég energiám, hogy bescannel-jem életem elkapott műveit. Majd igyekszem jobbat is alkotni, de éppen ugatott a kutya, és eleredt az eső, aztán Én meg fogtam a lufimat és csak úgy elrepültem. Ez lehet az oka, hogy némelyik művem nem a legtökéletesebb. Azok a fránya lufik. Ez az első olyan hozzászólásom, amivel valójában nem boncolgatok egy külön témát sem, olyan komolyan mint szoktam. Ez bizony fura. De persze nem csak ez az egyetlen fura dolog körülöttem. Már a létezésem is fura, és az is, hogy sok mindenki elvisel ezzel a rengeteg butasággal amit néha összehordok. De bizony Én tartozkodó típus vagyok, habár nem tapadok, de egy ideig maradok.

"Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek."

Mai musica egy örök kedvenc:

Művészlelkem megmutatkozó egyedei:

Hiszel a sorsban kedves barátom?Ha nem, miért nem, és ha igen, miért? Ugyanez a válasz felém nem fair. Tehát ne is várj választ. Magam sem tudom hiszek-e vagy nem. A világmindenség ezen pillanatában úgy érzem, hogy nem érzek semmit. Ezen kívül pedig azt, hogy van olyan hogy sors. De ha Te hiszel benne, találkoztál már vele, mesélnél róla nekem? Most ami amellett szól, hogy igenis létezik. Régebbi oldalamon történt eme esett. Pont fent böngészgettem, nézegettem chat-et, amikor is egy Chidori nevü egyed, megdícsérte az oldalt. Szépen megköszöntem. És aztán meglepetésemre a következő két percben újra érkezett üzenet a chat-be, amire ismételten válaszoltam, és ez így ment egészen addig amíg elérkeztünk ahhoz a szép mondathoz hogy: -Megadod az msn címedet? Ez lenne a története annak, hogy megismertem már lassan 8 éve Jucit, aki igen erős barátsággal tapad hozzám, és Én is így hozzá. Kérdésem nem túl bonyolult, de lehet kissé fejtörést okoz. Véletlen, vagy pusztán szerencse, vagy a sors keze van benne? Második értekezleti téma. Iskolaválasztás még négy éve. Mehettem volna máshova is, de Én a TFG-t választottam., ugyanis itt volt a nővérem. Igen, ez néha elég ürügy arra, hogy elhelyezkedj egy iskolában. Ha nem ide jövök, nem ismerem meg ezeket az embereket, nem leszek szerelmes egy adott személybe. De várjunk csak. Ha ide nem jövök, akkor oda megyek, és lehet, hogy ugyanúgy megtörténik eme esemény sor, mint ami itt. Hopp máris cáfolom mondandómat. És akkor el is érkeztünk a másik témához amit boncolgatok. Melletted van, szereted, ő nem így érez. Mit teszel? Reménykedsz. Minden apró jelet, ami am. felsem tünne, egy reményporszemnek fogsz fel, és már onnantól kezdve nincs menekvés, írod a fejedben a forgatókönyvet. Aztán koppansz. Hatalmasat, vagy kisebbet, de ez lényegtelen is, hiszen a lényeg csak annyi, hogy fejed a padlón landol. A remény szertefoszlik, kezded túltenni magad. Nagyon-nagyon nehezen, gyötrelmesen, de próbálkozol. És akkor ismételten tesz valami olyat, ami felkavarja a porszemeket. És Te megint reménykedsz. És aztán így megy ez sok-sok ideig. Mikor is arra döbbensz, hogy álmatlanul fekszel az ágyban a TV-t bámulva, ha mondjuk pont szembe van veled, mert gondolj bele, ha oldalt lenne, és fordítanod kellene a fejed az egy idő után elég fájdalmas. Vagy ha egyáltalán nincs TV a szobádban, akkor bizony bőven van időd gondolkodni ezen. És megdöbbenésedre sírsz. Amit nem is értesz, hiszen megígérted kislányként, hogy Te aztán fiúk miatt sosem fogsz sírni. Most még is azt teszed. Reménykedve, sírva a TV-t bámulod. Maradjunk ennél a poziciónál. Vajon meddig fog ez menni tovább. Mikor sikerül átlépned azt a pontot, hogy nem érdekel már mit csinál, vagy kivel. Ezen kérdések forognak a fejedben, és összeköttetésbe hozod a sorssal. Hogy igen, ez az ő keze, hiszen, ha úgy akarta volna, akkor már rég melletted lenne. De akkor rádöbbensz, hogy hellóka, hiszen Te sem léptél eddig semmit. Ezek szerint Te lennél maga a sors? Nos tehát, kedves olvasó barátom. Érted a problémámat, ami mostanában kering körülöttem?

A nyár eddig változatlanul inkább tavasz mint nyár. Vagy inkább nem is egy évszak, hanem esős idő. Mindenesetre így borúsan is 19 lettem, ami valahogy nem olyan nagy élmény. És arra kérdésre, hogy milyen 19-nek lenni egy eléggé frappáns mondattal válaszoltam: -Ugyanolyan szar mint 18-nak. Kinek a pap kinek a papné. Mellesleg ismered azt a szót, hogy tapuc? Vagy hasonló körforgásan tapuc Berci?

"De hát ilyen az élet: senkit sem vezet körbe idegenvezető a saját vidámparkjában. Mindenkinek úgy kell felülnie a hullámvasútra, ahogy éppen találja, és nem lehet előre tudni, hogy tetszik-e majd neki a menet... vagy a nyomorult úgy megforgatja, hogy a végén kihányja a hotdogot és a vattacukrot."

"Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (...) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné."

Mai zene egy nagyon remek együttestől szól: