Mostanában ez a legnagyobb probléma. Az agyam megállás nélkül dolgozik, de a megoldásig nem jutok el. Olyan, mintha bennem lenne már a megfelelő gondolat, de valami nem engedi ki. Mintha ki akarna ömleni, de valami megakasztja. Furcsa, és egyben félelmetes is. Arra gondolni, hogy már csak pár hónapom van arra, hogy eldöntsem mit is szeretnék megfélemlít, hiszen tényleg nem tudom, hogy mit is akarok.

De mielőtt csak úgy belevágnék, azért még írok ezt-azt ami mostanában zajlott velem, ugyanis tényleg nagyon régen írtam már. Első körben, még mindig suliba járok, készülök a szakvizsgára, amitől egyenesen fosok. Amit tanulok, már rég nem érdekel, tehát az órákat amire beülök nem élvezem. Tavaly még volt olyan órám, amire szívesen beültem, és mégha nem is érdekelt a tanár aki leadta az anyagot, úgy adta elő, hogy megfogott a mondandója. De azóta csak pöccs tanáraim vannak, és persze nehéz tárgyaim, amit annyira utálok, hogy sokat lófrálok inkább. Ami persze nem a legjobb, de kárt még nem okoztam ezzel magamnak, mert dolgozatokra bejárok, és egész jól sikerülnek. Dolgozok megállás nélkül, de sajnos semmi látszatja nincs. Egy hónapba, ha jól megy a meló, akkor összeszedek 18-at, és semmi nem marad belőle. Ez volt, míg be nem vezették az adót. Ez nagyon lenyomott. Hiszen a télen is szórólapoztam, és azért nem volt valami gyerekjáték minuszokban, hó esésben kint állni, és a fizetésemből csak nem 2000Ft-ot levontak, és szarakodtam 3000 valamennyiért. Nem azt mondom, hogy az nem pénz, de sajnos még csak a bérletemet se tudom megvenni belőle. Persze nem ennyi volt az össz fizum, de a nyamvadt adó miatt, tényleg nem látom, hogy mégis milyen munkával is érném el azt, hogy látszatja is legyen. Sajnos az angol tudásom egyenlő a nullával, hiába is tanulom már 13. éve. Soha nem volt egy normális angol tanárom se, így elég nehéz magamtól a hiányosságaimat pótolni. Középiskolába azt a szöveget hallgathattam, hogy ezt már általánosba meg kellett volna tanulnod, általánosban pedig azt, hogy ezt majd középiskolában. Most meg azt hallgatom, hogy ezt hogy-hogy nem tudjátok?

Másodkörben megtudtam, hogy az egyik osztálytársamnak tetszem. Nagyon sokáig próbálkozott, amíg egyik nap kaptam egy levelet a haverjától, aki elmondta, hogy ez tényleg így van. Erre csak annyit válaszoltam, hogy ezt át kell gondolnom. Habár ezt mondtam, akkor tudtam, hogy ez bizony veszett ügy. És az illető be is bizonyította, hogy jól láttam a dolgokat. Gondolom a haverja elmondta neki, hogy ezt írtam, és akkor a korábbi kedves, normális emberből egyszerre egy tapló, hülye állat lett. Pedig megmondom őszintén, azért néha eljátszottam a gondolattal, de akkor szerencsére csinált valami olyat, amitől meggondoltam magam. Ha valami baja volt, direkt feltünően V.-nekszólt, előtte engem kért meg, állandóan velem akart beszélni, akkor pedig még csak hozzám se szólt. Kicsit bosszantott ez a hirtelen váltás, de belegondoltam, hogy jobb is így, mert így legalább megtudtam, hogyha összejöttem volna vele, és ha valami végett szakítottunk volna, akkor ugyanezt csinálta volna. Úgy döntöttem, Én ugyanúgy fogok hozzá állni, ahogy eddig is tettem. Néha azért nem ment. Volt, hogy akkora utolsó taplóként viselkedett, hogy Én is bunkó voltam vele. Nagyon fura alak, hiszen valójában borzalmasan érzelmes, és már csak egy pici beszólás is nagyon a szívébe mar, de ő bátran tudja dobálni a hülyeségeket, a tapló beszólásokat a másik felé, vagy csak szimplán kihazsnálni egy adott embert. Borzasztóan érdekember, és ez szerintem nagyon negatív oldala. Barátokkal mostanában am. is megszívom. Középsikolai "legjobb barátnőm" lassan másfél éve se kacsintott felém, de váratlanul kaptam egy sms-t, hogy adjam meg a címemet. Mindenre gondoltam, csak arra nem amit kaptam. Gondoltam esküvői meghívóra, amit nem biztos, hogy teljes örömmel fogadtam volna, de fontos, hogy ő boldog legyen, így belenyugodtam, hogy esetlegesen az a barom állat elveszi feleségül, hiszen az eljegyzés már meg volt. De nem, kaptam egy levelet, hogy milyen régóta találkoztunk, és hogy ő ezt mennyire bánja. Akkor már nagyon régóta nem bezséltünk, és haragudtam is rá egy kicsit, hogy ennyire leszarja nagy ívben a fejem. Hiszen Én tényleg mindig próbáltam vele kapcsolatba lépni, desokszor szembesültem azzal, hogy ő lerázott. Hiába is, már megvolt a pótlékom. Egy ideig még próbálkoztam, majd feladtam, és belenyugodtam a helyzetbe. Erre megkaptam a levelet, ami újra mindent felborított bennem. Persze nem azonnal, ugyanis amikor először elolvastam a levelet szánalmat, és haragot éreztem, de nagyon volt a meglepődöttségem. Majd még egyszer elolvastam, és a hatás ekkor is elmaradt. Tudtam, hogy valamit reagálnom kell rá, de nem tudtam hogy mit és hogyan. Mit kellene mondanom neki? Essek neki, hogy miért csak most döbben rá, vagy sírjam el magam neki, hogy Én is így gondolom? Hogy sjanálom, hogy így alakult, és mondjam neki, hogy ez ugyanúgy mind a kettőnk hibája, mikor nagyon jól tudom, hogy csak ő az aki kizárt az életéből? Nem erről volt szó az utolsó éven... Egyáltalán nem. A levelet félre raktam, de akármit is csináltam, csak járt az agyam, és arra jutottam, hogy szörnyű ember vagyok, hogy ilyesmikre gondolok. Ő most próbálja azt tenni, amit Én tettem eddig. Mégis milyen ember lennék, ha visszautasítanám, és ezáltal még jobban eltolnám magam. Egy viszont biztos volt... Ő már nem a legjobb barátnőm, és soha nem is lesz az. Ő csak egy barát a gimnáziumból, sőt, merem azt mondani, hogy egy haver rengeteg szép emlékkel. Hiszen a legjobb barátság arról szól, hogy ha valami baja van az embernek, akkor rögtön azt a személyt hívja fel és mondja el neki, de se Ő, se Én nem tettünk így. Nem tudom miért, nekem ez így soha nem ment. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy biztos annak a másik embernek is megvan a maga problémája, miért is mondanám el az enyémet is. Úgyis csak nyűg lenne neki, inkább megoldom magam, vagy a sírba viszem. Lehet velem van a baj, sőt, biztos. Este újra magamhoz vettem a levelet és elolvastam. Elkezdtem sírni, minden egyes sort újra és újra elolvastam. Olyan idegennek tűnt az írása. Aztán magamhoz vettem a telefont, de hezitáltam. Belegondoltam, hogy akkor amikor írta, akkor teljesen átadta magát a hiány érzetének, és ha fel is hívom, most tuti nem lesz abban az állapotban. Ellentétben velem, aki azon próbáltam lenni, hogyha beszélek vele, ne bőgjem el magam. Sokáig csak tartottam a levelet és a telefont a kezembe, majd erőt vettem magamon és felhívtam. Felvette, a hangja pedig semmilyen se volt. Nagy levegőt vettem és elkezdtem mondani neki, hogy -Én is így gondolom, és sajnálom, hogy így alakult. Mire Ő: -Értem, és mizu? Megmondtam, ez lesz, ostoba voltam megint. Hiába gondoltam azt, hogy ezzel meg lehet menteni valamit is. Ez nem így van. Ez bukott ügy. Jobban fájt ez az érdektelen, érzéketlen, gyors tématerelő kérdés, minthogyha azt írta volna a levélben, hogy többet látni se akar. Az elkövetkező pár percben amit beszéltünk, nagy erőt vettem magamon, és felajánlottam neki, hogy találkozzunk valamikor, de önző módon tettem, hogy megnyugtassam a lelkemet, hogy Én tényleg mindent megteszek ez ügyben. Ő pedig csak annyit mondott, hogy sajnos mostanában nagyon elfoglalt és vizsgaidőszaka van. Én pedig mondtam neki, hogy amint vége van a vizsgaidőszaknak, és ráér, írjon egy üzenetet, és találkozzunk. Azóta még mindig tart a vizsgaidőszak, és lassan beköszönt a következő is. Most tartok ott, hogy tényleg feladtam. Ő csak egy nagyon kedves haver a szívemnek, tele szebbnél-szebb emlékekkel.
Belefáradtam abba, hogy azt hallgassam, hogy Te fontos barát vagy nekem, és csak a párom miatt nem foglak elhanyagolni. A frászt, ebből is bőven kijut nekem. De mégis mit vártam egyáltalán? Hogy bárki a szerelem helyett a barátságot választaná? Hülyeség... Ébresztő ember, ne legyél ennyire hülye.

Harmadkörben szólok pár szót a családomról is. Ami már szinte nem is mondható családnak. Sajnos egyre gyakrabb a veszekedés, és ahelyett, hogy leülnénk megbeszélni mindenki sértődöttségében valamihez/valahova elmenekül. Hamár csak a családfők folytonos veszekedése nem is lenne elég, a nővéremmel is vannak problémák, aminek okát egyenlőre nem tudjuk. Úgy érzem a húgom és Én maradtunk, de Én gyengeségembe Pestre menekülök, ha pedig nem tudok, akkor a szobámba, ezzel egyedül hagyva a húgomat. Menekülök, mert úgy érzem nem tudok mit tenni ez ügyben. Eleinte próbáltam, de nem vagyok megváltó, és ami elromlott azt már csak ritkán lehet megjavítani. Az órás se tudja mindig helyre rakni a mutatókat, hogy ismét együttesen mutassák rendesen az időt, Én pedig világ életembe nem voltam órás alkat. Hiába, nekem már csak a menekülés maradt...

Ráadáskörként pedig, mostanában egyre többet tapasztalom, hogy felnőttem. Azt tudni kell rólam, hogy mindig is kislány fejem volt, de egyre többen nem úgy fordulnak hozzám mint egy kislányhoz, vagy egy tinihez. Plusz pont pedig, hogy manapság már a személyimet se kérik el, hogyha alkoholt veszek. Végre valami pozitívum is. Magamnak is feltűnt, hogy már nem vagyok annyira az a naív kislány mint eddig voltam. Valamelyik pénteken elkísértem a húgomat a fogorvoshoz, vissza fele vonattal jöttünk, és beült hozzám egy csávóka, aki erőteljesen ráhajtott a húgomra. Mindenféle hülyeséggel etette a fejét, bókolgatott neki, érdeklődött felőle, míg nem észrevette, hogy Én is ott vagyok, aztán félretolva a kabárját, csak annyit szólt nekem, hogy: -Nahát a Te arcodat még nem is láttam eddig... Majd folytatta húgomnak az udvarlást, amit ő pirulással, zavartságával köszönt meg. Az ablak felé fordultam, és arra gondoltam, milyen gyökér is ez a csávó. Mert tényleg az volt. Olyan átlátszó dolgokat mondott húgomnak, hogy az hihetetlen. És akkor egyszerre beugrott, banyek, hiszen Én is ilyen voltam. Még mikor gimnazista voltam beült hozzám 3 rossz fiúnak nevezett csávóka. Az egyik nagyon nyomta nekem a rizsát, Én pedig teljesen elhittem neki, hogy ez tényleg így van, és hogy akar tőlem valamit. Vissza gondolva ugyanolyan reakcióm volt, mint most a húgomnak.  Aztán csak sokáig hallgattam, hogy miről beszélgetnek, aztán szóba jött a hobbi. Húgom vidáman újságolta, hogy Ő önvédelemre jár. Mire a csávóka annyit mondott: Hogy azért, ez mégsem olyan jó, mert egy pasi nem szereti, ha erősebb tőle egy lány. Csak ennyit fűztem hozzá: -Szerintem meg nincs igazad, van olyan pasi aki szereti azokat a nőket, akik megtudják védeni. És előnyösebb is, hogyha valaki megtámadja, akkor nem azt csinálja, hogy visít mint egy idióta picsa, hanem szétrúgja a támadója seggét. Ő: -Ez is igaz, de ha elé kerül egy hatalmas nagy izomkolosszus, nem biztos, hogy tud vele mint kezdeni. Én: - Nem biztos. Ő: - De azért van mellette egy pasi, hogy megvédje. Én: -Jah, az tényleg tök életszerű, hogy egy lány bárhova is megy, mindig mellette van egy barátja, haverja, vagy valami más pasi, aki megtudja védeni. Ő rámnézett tök komolyan, és ezt mondta: -Milyen negatív vagy!
Nah, ezt jól megkaptam. Negatív! Mintha a homlokomba lőttek volna íjjal egy papírfecnit ezzel a felirattal. De csak elfordultam, és ennyit gondoltam: -Te meg egy szerencsétlen gyökér. Hamarosan leszálltunk, de addig hallgathattam a hülyeséget amit húgom felé bombázott. Ő meg mikor leszálltunk, csak ennyit kérdezett: -Te ismerted am. ezt a palit? Hát persze, hogy .... NEM! Mégis milyen hülye gondolat ez. Szerencsére nem.

Manapság egyre többet esik meg velem, hogy csak úgy megyek, és nem veszem észre, hogy hova is. Pénteken beküldtek húsért a közeli városba, és mivel kocsival nem tudtam menni vonatoztam. Borzasztóan esett az eső, de nem vittem esernyőt, inkább csak a kapucnim védte a fejem. Am. minden másom elázott, de azért élveztem, mégha kicseszett hideg is volt. Elindultam, közbe a bankba is beugrottam, majd elmentem a húsért,de amiért küldtek, az nem volt, és csak délkörül érkezik meg. Hazamentem, de nem egyszer azt vettem észre, hogy nem rég még a kereszteződésnél voltam,a lámpáknál, most meg már az állomáson állok. Megtanultam teleportálni, vagy mi a kuki? De nem, csak szimplán kizártam a külvilágot, és a további életképekről gondolkoztam.Meg úgy mindenről. Nem jutottam sokra. Hazaértem, majd délben ismét visszaindultam a henteshez. Végre sikerrel jártam. Az eső ugyanúgy esett, és néhol a járdán iszonyat nagy pocsolyákat hagyott. Amikor a hentes felé mentem, akkor pont kikerültem egy ilyen rohadt nagy pocsolyát, kifelé pedig a szokásos módon elbambultam, amikor is hirtelen egy hang zökkentett vissza, és a hideg víz érzete a cipőmben, és a bokámban. -Hölgyem, maga a vízben megy? Lenéztem, és tényleg bokáig érő vízben álltam ott, egy pocsolya közepében. Mögöttem a férfi biciklivel volt, és ahogy hirtelen kiugrottam, majdnem el is ütött. Nem tudtam mit mondani, letudtam csak elbambultam szöveggel, mire ő elmosolyodott és mintha mi se történt volna, eltekert mellőlem. Elindultam az állomásra, és csak úgy cuppogott a víz a cipőmben. Ez az! Az állomásra érve, a kurva hidegbe tablóztam, hogy még van háromnegyed órám a vonatig, be kéne ülni a váróba. Lenéztem a kőre, ahova az ereszről lecsöppent a víz, majd arra eszméltem fel, hogy bemondják a vonatomat. Kicsit meg is ijedtem magamtól, hogy ennyire mégis hogy voltam képes kikapcsolni. De nem hibáztatom magam. Egyenlőre nem tudom, hogy mit csináljak, hol és miért? A szinkronszínészes álmomról már lemondtam, tudom, hogy nem lennék rá képes. Illetve hozzá segített ehhez a tényhez az is,hogy amikor az a hatalmas hóviharos ratyi idő volt, a vonatom nagyon sokat késett, sőt, lehetségessé vált, hogy nem is indul el. Abonyig álltam a folyosón, majd beültem egy kabinba, ahol volt hely. Mit ad Isten, pont egy ex szinkronszínész mellé ültem be. Nagyon sokat beszélgettem vele. Most külföldön él, és elmondta, hogy a szinkront csak akkor ajánlja, hogyha mellette színészkednék is, mert magába nem keres sokat ez a szakma. Illetve csak akkor menjek annak, hogyhaelbírom viselni, hogy megaláznak. Ő is nem egyszer ment ki a stúdióból sírva, mert a "főnök" azt mondta neki, hogy ne vegye el a rendes színészektől a munkát, ugyanis ő csak egy szinkronképzőt végzett el. Elgondolkoztam. Én jelenleg is eléggé lelkis ember vagyok, és könnyen meg tudnak bántani. Arra pedig nincs szükségem, hogy a nem létező önbizalmamat efelé még ők is elnyomják. Méghozzá mégjobban. Nem csak ez az egy oka annak, hogy lemondtam róla. De ez a legfőbb. Sajnos nincs pénzem a képzésre, hacsak nem állok be kurvának, akkor előrébb nem jutok-e téren. Az pedig valahogy nem éppen a legjobb ötlet számomra. Mindenesetre az a beszélgetés nagyon sokat segített nekem. Egyszerre lettem vidám, és egyszerre lettem szomorú is. Nagyon sok minden másról is beszélgettünk, és azt vettem észre, hogy teljesen megnyílok neki, pedig szinte vad idegen. Ez nem az Én szokásom, de ő mégis, valahogy ezt érte el nálam. Mert nem csak azt várta, hogy Én meséljek, hanem ő is elmondott nekem bizalmas dolgokat. Nagyon sok közös volt bennünk, csak úgy zakatolt a szívem, amikor minden egyes mondata után azt gondoltam, hogy basszus, Én is ilyen vagyok. Majd mikor már majdnem hazaért, csörgött a telefonom, hogy húgom ki jönne elém. De amilyen ítélet idő volt, mondtam neki, hogy nem kell, inkább maradjon otthon. Mondta, hogy de ő aggódni fog amíg hazaérek, Én pedig mondtam neki, hogyha elindul akkor meg Én fogok aggódni. Maradjon csak otthon és majd hazaérek, megígérem, hogy vigyázni fogok magamra. Miután letettem a telefont, az útitársam megszólalt: -Te is olyan vagy mint Én, hogy nem szeretnél másoknak gondot okozni, és inkább egyedül próbálod megoldani a problémáidat, de hidd el nekem, hogy ez hatalmas teher, Én már csak tudom, és néha sokkal jobb, hogyha mégha nem is teljesen, de valakinek át adsz egy keveset a terhekből. 
Ez nem lehet igaz! Nem tudtam mit szólni, legszívesebben elbőgtem volna magam. Egyszerre éreztem magam szerencsétlennek és szerencsésnek is, hogy láthatom magam 30 valahány évesen. Hiszen ez a nő elmondása szerint ugyanazt csinálta amit Én, tapasztalatokat szerzett, de szomorúan tablózta, hogy a tapasztalattal sajnos szart sem ér, de azért nem rossz, hogy van. 30 valahány éves, de még mindig nem tud felmutatni semmi olyat amire büszke lehetne. Mocskosabb munkák után külföldre utazott ahol kezdett helyre állni az élete, amikor is a cég ahol dolgozott befuccsolt. Most ott tart, hogy nincs rendes munkahelye, és egyenlőre nem tud mit kezdeni azzal a sok tapasztalattal amit a tanfolyamok, munkahelyek adtak neki. Ő is mint Én is, olyan, hogy hamar feladja a dolgokat, és ezt nagyon nem szereti magában. Ezzel egyetértek. Sajnos hamar fel tudom adni az addigi terveimet, amikor csak valami kis akadály elém kerül. Nincs ami előrébb vinne, és szerintem ez így is fog maradni. Velem ellentétben ő mégis elért már olyan dolgokat, ami lehet neki nem olyan kiemelkedő az életében, de nekem mégis megnyomta a bélyeget. Beszélgettünk még az angol nyelvtanulásról, hogy anélkül tényleg nem érek el semmit, és nagyon sokat segít, hogyha kifejezéseket megtanulok köznyelvre. Úgyhogy elkezdtem. Találtam egy nagyon jó oldalt ahol rengeteg kifejezés van. Már az utolsó angol dolgozatomnál hazsnát vettem, de emellett is egyes lesz, mert olyan levert hangulatba voltam, hogy mindenhova csak tippeltem, és szartam a világra. De a levél témája megtetszett és azt megírtam, de az meg nem ér annyi pontot, hogy kettes legyen. Szóval, majd megpróbálom kijavítani. Mindenesetre ez a találkozás lejjebb csúsztatott a gödör felé, de valahol fel is nyitotta a szememet, hogy eddig egy rohadt nagy álomvilágba éltem, ahol azt vártam, hogy minden könnyen az ölembe hullhat, mégha nem is eszerint éltem...

Képek tömkelege:

Mégegyszer fenn hangon a felső sort mindenki!

Sajnálom, de az az igazság, hogy élek. Vagyis nem ezt sajnálom, hanem, hogy élek, de mégsem írok magamról semmit. Nos nem mondanám, hogy valami fergeteges sztorival tudnék most előállni, sőt, most ha elkezdeném, lehet melankólia felhő telepedne rád. Ezért, most csak helyzet jelentés, hogy itt vagyok, és hamarosan írok is valamit. Ha már eddig nem tudtam. De így belegondolva, az se lesz éppen vidám, de azért majd bújtatok bele egy kis humort. Franc abba, hogy meghalni nincs időm! Na ohio! Vagy valami efféle.

Így érzem magam. Habár tegnap este végre tudtam aludni rendesen, ma mégis viszonylag korán keltem. Mennem kellett hugommal cipőt venni. Szokás szerint, nem talált. De nem baj, mert ha nem keltenek fel, akkor estig alszom. Hozzá tartozik az is a történethez, hogy most ismételten álmos vagyok. Most viszont akkor ideje leírnom, hogy mi is a helyzet mostanában, és miért nem írtam már egy ideje. Először is, ugye elkezdődött az iskola, másodszor pedig suli mellett melózom és szinte kihalófélben vagyok néha-néha. Általában árut töltök fel, de tényleg ha úgy van mindent el vállalok. Így is tettem egy héttel ezelőtt is, amikor is Péntek-Szombat-Vasárnap a Lidl üzletekben kérdőívezést csapattuk szobatársammal és barátosnémmal V.-vel. Ő egy személy, aki nem lenne tisztában vele. Szentendrére kellett mennünk, és nem volt piskóta. Első nap 03:30-kor keltünk, majd második és harmadik nap 5-kor. Aztán este fele meg olyan éjfélre értünk haza, szóval nem sokat aludtunk. De legalább meg volt a társaságunk, vagyis nem egyedül mentünk, nem volt olyan gáz, hogyha hülyeséget csináltunk. És el lehet hinni, csináltunk. A feladat az volt, hogy kérdéseket kellett feltenni a vásárlóknak, a fáradtság megtette a hatását, néha annyira hülyét csináltunk magunkból, hogy az hihetetlen és tanítani kellene. Pl.: -Elnézést, megkérdezhetem melyik utcából érkezett? -Tegez -Rendben, megérdezhetem honnan érkeztél? -Tegez, az utca neve Tegez..... (A bácsiról kiderült később, hogy 53 éves). Pl.2: -Megkérdezhetem melyik üzletből érkezett? - ... Pl.3: -Hányszor vásárol a Tesco-ban? -3x, de inkább ide járok a Lidl-be. És még sorolhatnám. Mindenesetre így nem is jöttem haza. Szóval tök régen voltam itthon. Most pedig egy hétig nem megyek suliba, meg melózni sem, mert szegény testem kezdi felmondani a szolgálatot, meg am. is csütörtökön találkám van a bíróságon. Izgalmas mi? Nekem annyira nem, de mindegy.

A suli még csak egy hónapja tart, de nekem már most elegem van. Nehéz, és nem is érdekel. Most persze a nemérdeklésemet arra fogom, hogy mindig máshol jár az agyam. Az osztályban mint hogy minden osztályban szokott lenni, megy a szar kavarás, de sajnos Én is benne vagyok. A téma még mindig az, hogy nem foglalkozom velük kellőképpen, de kiderült, hogy I. összevissza mond nekem amit állitólag N. és B. mondott rólam. Mikor pedig kérdően eléjük álltam, akkor meg tagadnak mindent. Vicces, de arra a következtetésre jutottam, hogy nem hiszek inkább senkinek. Így lesz a legjobb. Lassan már magamnak sem.

A héten Kedden kimentünk V.-vel és Bidget-tal! (P. , ez lett az új beceneve) egy közeli játszótérre. Totálisan összetörtem magam. V. kitalálta, hogy próbáljuk ki úgy a hintát, hogy mind a ketten a másikét fogjuk. Kipróbáltuk, de ahogy nekilendültünk elengedtük mind a ketten a másik láncát és arcon cseszett mind kettőnket. P.-t a fülénél, engem meg az állkapcsomon talált el főleg. Igen kellemes volt. Aztán felfedeztük a csúzdát ami körül műfű volt, és egy hatalmas műfű dombon volt. Csúszott, és azon csúszkáltunk, illetve húzogattuk egymást. Nos így történt hogy ahogy P. húzott lefele a lejtőn hason voltam és a két könyököm meg a földet érte. Lement a bőr. De tök poén vlt lényegében. Közben csokit zabáltunk, meg forogtunk valami szaron, és utánna meg hányingerünk volt. Tényleg jó volt.

Dolgozatokat írtunk továbbá, meg lófráltunk. Aztán csütörtökön éjszakáztam majd pénteken elmentünk még vásárolni, Én pedig totál hulla voltam, Úgy volt, hogy a délivel jövök haza, végül 4 órási lett belőle. A vonat útat majdnem átaludtam, majd nagyon sokat késtünk, és rossz helyen akartam leszállni, és ahogy elindultam akkor vettem észre, hogy mi is van, és leültem az első kabinba. Persze a kalaúz jött oda, és egy rövid párbeszéd zajlott le. -Jóestét kívánok. -Jóestét, Én már mutattam nemrég, de megmutathatom még egyszer. -Nem, tudom, csak akkor nem itt ült. -Igen, mert eltévesztettem a megállót. -Eltévesztette? o.O Hogy tévesztette el? Hova akar utazni? -Cicaaa hon (Itt rendesen mondtam a helység nevét, csak nem akarom, hogy a rajongóim megtámadjanak) , de az még messze. -Oh, értem. Majd elment. Mikor végre a megfelelő helyre értem, direkt ott szállt le ahol Én, utána hogy látta hogy élek és le fogok szállni,átment a másik oldalra, és ott szállt le. Aztán megköszönte, hogy bezártam magam után az ajtót. Majd jóéjszakát kívánt. Szépen megköszöntem, és elindultam. Ahogy visszafodultam a kalaj még mindig bámult. Szerintem arra volt kiváncsi, hogy meddig bírom, hogy nem esek el. De hazaértem, és cseszheti. Aztán gyors evés, majd alvás. És akkor a poszt eleje. 

Írni akartam volna még néhány dolgot, de nem tudom összeszedni jobban a gondolataimat. Üzenem a jó akaróimnak és az ellenségeimnek is, hogy élek és még élni fogok! 

Furcsa dolgok vannak Én azt mondom. Mindenki máshogy éli át egy ember elvesztését, egy rossz napot, vagy éppen egy vidám napot. Van amikor megtörik az ember és van amikor nem. Van amikor legyőzhetetlennek érzi magát és van amikor egy fűszál is képes lenne ártani neki.

Először is bocsika azért, mert már jó ideje nem írtam. Elsősorban azoktól bocsi, aki olvassa is a blogot, majd másodsorban azoktól bocsi, aki idetéved. Sikeresen felvettek a kollégiumba, így igencsak elkezdődött az izgalom. Közben nővérem felköltözni készült Budapestre, így nekem is kellett segítenem a pakolászásban. Először úgy volt, hogy csak Vasárnap beköltözésre megyek fel, de aztán végül felmentem vele Szombaton. Se TV, se zene, se internet, és még fürdő se. Egy élmény volt, de túl éltem. Közben előtte megtudtam, hogy az októberre tervezett vizsgám augusztus 31.-én lesz, és ezt előtte egy héttel tudtam meg. Hatalmas örömmel lepett meg az iskolám, de nem baj, legalább hamar túl voltam rajta. Igen, sikeresen. Amiből mentem, ugye megbuktam, pénteken pedig 5-re vizsgáztam. Na erre tessék varni egy gombot. Szemét tanár! Ha azt nézzük kicsit csalódott is vagyok, hiszen, egész héten tanultam mint a hülye és három nagyon egyszerű kérdést tett fel. Persze nem volt rossz, mert így nagyon egyszerű volt, de azért mégis. Érteeem? (Valaki mondja meg nekem, hogy hívják a South Park eme szereplőjét, aki tanár és minden mondata után ezt mondja!Köszi) Aztán elkezdődött a suli is, és máris hétfőn éjszaka mehettem is melózni a Tesco-ba. Yeahhhh! Az egyik osztálytársammal mentem, és tök jó volt, hogy nem egyedül mentem, hiszen ha egyedül vagyok az olyan pocsék. Kedden beültem suliba, és azzal szenvedtem, hogy le ne essen a fejem a padra. Koffein érzékeny vagyok, de megittam egy rohadt erős kávét, amitől úgy megfájdult a fejem, hogy már nem az volt a bajom, hogy leesik, hanem, hogy szét. A kávé ezen kívül semmilyen hatást nem mutatott, így ugyanúgy aludtam el, csak még fájt is a fejem. Suli után kajáltunk, majd megpróbáltam aludni, és ha mindenigaz fél órát vagy 1 órát aludtam is, de folyamatosan haluztam, kitudja mitől. Felkeltem és onnantól kezdve kezdett hatni a kávé. Még épp időben. Este fele kimentünk két osztálytársammal a szokásos helyünkre iszogatni. Becsiccsentettünk, majd húztunk vissza koliba, és hamar elaludtam. Másnap nem keltem másnaposan, viszont olyan fitten, hogy meg is lepődtem magamon. Találkoztam egy általános iskolás osztálytársammal, de nagyon keveset tudtunk beszélni, ugyanis ez a dinka, nem mondta, hogy hol lakik, mert akkor Én megyek oda, ugyanis ő Keletiből indult vonattal, és így többet is tudtunk volna beszélni, na de mindegy. Sikeresen elkéstem az első órámról, amiért meg is kaptuk a lebaszást V.-vel. Új tanárokkal ismerkedhettem meg a hét maradék részében, és egy kisebb gyerekes vita kezdődött el, amit már most unok, és egyszerűen nem tudom mit is tegyek. A probléma csak az, hogy vagyok Én, van két osztálytársam: N. és B. aztán van még két osztálytársam, akiből az egyik a szobatársam is: V. és P. A lényeg az, hogy Én mind a négyüket bírom, nincs semmi bajom velük, viszont a négy fél egyáltalán nem szereti egymást, mármint ahogy így leírtam a kettes csoportosításban, úgy bírják egymást, de N. nem csípi P.-t és V. nem csípi N.-t. Nyááh, elméletileg értitek, ha nem, hát üsse kavics. Nah és most elém állt N. és B. hogy elhanyagolom őket, és hogy a másik csapatot jobban bírom. Habár szó szerint nem mondták el, hogy ezt akarják, de azt akarják, hogy válasszak kettejük között. Komolyan mondom, azt hittem 19, 20 éves fejjel ez már nem olyan dolog ami szóba kerül, de tévedtem. Kezd nagyon-nagyon elegem lenni ebből, és hamarosan hisztizni kezdek, de az nem lesz jó. A földhöz vágom magam és bőgök. Mint egy efféle igazi felnőtt.

Most képeket van kedvem berakni idézetek és zene helyett. Nekem nagyon tetszenek!

Ez jellemző most rám! Tudnék aludni rendesen, de azért mégsem. Van egy lány és van egy fiú. Van egy bonyodalom amiből már szinte szappanoperát lehetne írni. Elképesztő fordulatokkal, sírással nevetéssel. Aztán jön a gubanc, kiderül, hogy a fiú lány, míg a lány fiú. Hihetetlen! Jönnek a rokonok, hogy ez mégis hogy lehet, előkerül a legnagyobb samurai kard is, és meg van az akció. Kiderül, hogy ez csak poén, így itt a vígjáték része. Majd a lány-fiú bevallja a fiú-lánynak, hogy ő igen nagyon szerelmes, ez pedig a romantika. A fiú-lány azonban nem viszonozza az érzelmeit, így tehát érvénybe lép a dráma. Most hogy lebontottam mindenki agyát arra a szintre amin most az Én agyam is van, jöhet a java.

Hosszú hétvégének néztem elébe, és még most sincs vége. Szörnyen fáradt vagyok, hiszen tegnap vendégemnek hála nem sokat aludtam, illetve támogatta ezt a tényt az is, hogy nem a saját ágyacskámban feküdhettem le. Csak a húgom mellett kaptam helyet aki előszeretettel osztotta ki nekem a pofonokat és fejelgetett. Mire elaludtam a húgom gondoskodott róla, hogy felkeljek. Szerintem ez a bosszú amiért az este későn értünk haza, és mivel kizártak valakit fel kellett hívnom. Mindenesetre most tervezgetem, hogy meg egyem-e bosszúból a tábla csoki rá eső részét vagy nem. De nem, nem tennék ilyet, inkább lenyomjuk ezt egy szkander versenyben. Úgyis Én nyerek! (Haha)

Ma rádöbbentem, hogy hihetetlenül remek szüleim vannak. Még ha ez néha nem is úgy tűnik. Még ha úgy is gondolom gyakran, hogy anyukám ellenem van, és inkább a nővérem fan klubját gazdagítja. Még ha néha igazságtalannak tartom a döntéseit. Ma lelki rosszúllétem volt, és nem bírtam, apukám érdeklődése meghozta a kellő vízmennyiséget ami belőlem folyhatott a szememen keresztül. Elmondta ő mit gondol erről, mi a véleménye, és azt a tanácsot adta, végre nőjjek fel. Tudjak megfelelő döntéseket hozzni. És a mondandóját ezzel zárta: -Az élet cukor, csak jó helyen kell nyalni. Ez legyen a mai bölcsesség. Ez nem azt takarta, hogy az elhelyezkedéssel kapcsolatban, a nyalás nem azt takarja, hogy nyaljak be mindenkinek. Hanem tudnom kellene élni. Amit sajnos nem tudok. Ugyanis túlságosan lelkis vagyok, és nem is igazán számít a saját bajom, csak a körülöttem lévők ne szenvedjenek. De ebben a helyzetben a sajnálat nem sokat ér. Sőt, még szörnyűbb. Anya is bejött, és először a politika híreit böngészve mormogott valamit, amikor rám nézett és észre vette, hogy pazarlom a drága testfolyadékom. (Azta, ez igen!) Kérdezte mi bajom, amitől persze még jobban rákezdtem, mondta nah bújjak hozzá, és mondjam el. Apa helyettem elmondta mi is a bajom, ő tőle is meghallgattam a megfelelő tanácsokat. Arra jöttem rá, hogy tényleg értik ezt a témát, és csupa hasznos dolog az amit hall a két fülem. A sírásom és a rosszkedvem csak akkor maradt abba, amikor is megtettem az első lépést, majd visszatántorogtam, leültem, és éreztem, ahogy mind ketten figyelnek rám. Várják, mi is lesz a reakcióm. Majd megszólalt a telefonom, és megnyugodtam. Azt tudom mondani, hogy jelenleg jól vagyok, azt leszámítva, hogy borzalmasan álmos, és hányingerrel küzködök. De ez a hányinger, szinte semmi. A múlt hét valamelyik napján igen mélyen beköszöntött ez az érzés, és egész éjjel nem hagyott aludni. Hiába mondtam neki, hogy Én már rég aludnék, ő csak bújt ki belőlem, és okoskodott. 

Hamarosan elkezdődik a suli, ezzel pedig a beköltözés is. Ha lesz egyáltalán. 28-án derül ki, szóval addig mindenki szurkoljon. A pesti élettel kapcsolatban most borzasztóan összevagyok zavarodva. Nem tudom eldönteni, hogy látogatóba adjam-e magam a nővéremékhez vagy sem. Vajon jó sülne-e ki belőle, vagy sem? Kellene nekem ezzel törődnöm vagy sem? Sajnos, törődöm, és hiába a jó atyai-anyai tanács, vele kapcsolatban mindig is egy hülye leszek. Aki bármit megtesz érte, és mindegy hányszor is tiporja el.

"Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá."

"Mind tettünk már rossz dolgokat, de attól még nem leszünk rossz emberek."

"Úgy hiszem, ha törődsz valakivel, akkor boldognak akarod tudni, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy te kimaradsz belőle."

"Nem tudjátok bebeszélni magatoknak a szerelmet. Nem kell hozzá több napi gondolkodás. Ha szerelmes vagy, nagyon gyorsan rájössz, és teljesen biztos vagy benne."

"Nem kényszeríthetitek magatokat a szerelemre. Nem hosszas gondolkodás után születik: ha valódi, hamar ráeszmélsz, és kétséged sem lesz felőle."

"A szíved mélyén gyerek vagy és részeg."

Mit is érne ez az értelemmel teli bejegyzés zene nélkül: