Annak idején úgy indult ez az oldal, hogy arra gondoltam, megosztom veletek, az álmom felé vezető utam sikereit, illetve bukásait. Akkoriban, úgy gondoltam 19 évesen, vagy körülbelül, hogy szinkronszinész leszek. Minden vágyam az volt, hogy valakinek a hangomat adhatom egy film, vagy sorozatban. Rengeteget infót gyűjtöttem, hogy valójában mi is kell ehhez. Néhány szinésszel, szinésznővel még beszéltem is akik a kedvenceim a mai napig, hogy mit ajánlanak, vagy miért szeretik azt amit csinálnak. Mindent tudni akartam. Nem titok, hogy eredeti tervemben az állt, hogy csak azért költözök fel Budapestre, hogy a színművészetire jelentkezhessek. Ugyanis kiderült, hogy ha csak szinkron munkákat vállalnék, akkor bizony nem él meg az ember. Mi a megoldás. Hát akkor a szinészkedés. Na akkor most milyen is voltam én akkoriban? Visszahúzódó, bátortalan, az önbizalmam nem igazán bújt ki a béka feneke alól, és ezen az újonnan felkerülő fogszabályzóm se változtatott. Nem igazán mertem megszólalni tömegben, és habár nekem úgy tünt, hogy normális hangsúllyal beszélek, a legtöbben azt mondták, hogy olyan halk vagyok, mint valami kisegér. Társaságban inkább meghallgattam a többieket és sosem szerettem a középpontban lenni. Gondolom összeraktátok, hogy ez pont nem illik egy szinésznőre. De még gimiben úgy voltam vele, hogy én lefogom küzdeni a gátlásaimat, és sorba választottam a versmondó versenyeket, jelentkeztem színjátszó szakköre. És a színjátszókör végre felnyitotta a szememet, hogy ez bizony kisanyám nem neked való. Büszke voltam magamra, hogy kipróbáltam, de a gátlásaimtól, a félelmeimtől nem sikerült megszabadulnom, és ami a legszomorúbb volt, hogy nem élveztem. Még nem teljesen dobtam el ezt a tervet magamtól, de a suli ahova elhelyezkedtem egy képzésre teljesen más volt. Nem azért, mert azt akartam, csak hirtelen nem tudtam mihez is kezdjek. Elvégeztem tehát egy rendészeti asszisztens képzést. Amivel persze nem tudtam elhelyezkedni. Mellette elkezdtem dolgozni diákként. És az egyik ilyen munkám fagyislány volt, egy áruház korzójának éttermében. Nagyon új volt, még sosem csináltam. Vendéglátás... Atya ég. Aztán nagyon jól belejöttem, sőt, egyenesen imádtam. Voltak rosszabb napok, voltak jobbak, de úgy éreztem, hogy ezt tudnám csinálni. Kicsit elgondolkoztam, hogy vajon mi az ezen belül, amit igazán élveznék. Kortyolgattam a kávémat, és rájöttem, hogy imádom a kávét, imádom főzni. De ezzel a tudásom ki is fújt. Kávézót szeretnék. Eldöntöttem, ez lesz a célom, az álmom. Jelentem, ez még mindig meg van. Mellette elvégeztem egy kereskedelmi sulit is.

Hol is tartok most? Nagyon fontos infó, lekerült a fogszabályzóm az évek során. Illetve megismertem a jelenlegi barátomat, aki a régi Rékából egy új Rékát alakított ki. Még sosem volt ilyen barátom. Sajnos az eddigi kapcsolataimban nem építettek, hanem inkább romboltak. De ő... Egy csoda.  Szakmailag pedig, egy korábbi munkahelyem által, ami amúgy egy játszóház volt, megismertem egy embert, akinek az ismerőse pont keresett a kávézójába pultost. Megkérdezett érdekel-e? Mondtam neki, hogy szórakozol? Minden vágyam. Aztán odakerültem. Akkor tapasztalhattam meg, mi is az amire vágyom. Mit takar a baristáskodás, a felszolgálás, a pultozás. Semmi tapasztalatom nem volt, kicsit féltem is, hogy nem fog menni. Nem viccelek, sokszor gondoltam, hogy ez nekem nem megy. Mármint most maga a kávé lefőzéséről, készítéséről, tejhab készítésről beszélek. Illetve egy olyan ember volt az üzletvezető, akinek a stílusa néha elég csípős volt. Komolyan mondom, volt, hogy sírtam itthon, hogy most mégis miért kell így csinálnia? Miért bánt? A közös munka alatt persze megismertem, hogy ő nem bántani akar, csak ilyen a stílusa.

Úgy tanultam meg a szakmát, hogy nem adhattam ki rossz kávét, rossz tejhabos kávét. Akármennyire nagy is volt a forgalom, nem vitték ki. Ha pedig lefőztem egy rossz kávét, ami ránézésre is szarul nézett ki, meg kellett szagolnom, és meg kellett kóstolnom, hogy majdnem mit adtam ki a kezemből. Alapjáraton bennem van a maximalista hozzáállás, de ők ezt még jobban kifinomították bennem. Sajnos a helyet megvette más, és a régi csapatot egyik napról a másikra kidobták. Elkerültem egy másik kávézóba, ahol csak én tudtam kávét főzni, illetve latte art technikával szebbé varázsolni a kávét. Elhívtam az egyik régi kolleganőmet, hogy dolgozzon mellettem. Több mint egy évig dolgoztunk együtt, sajnos most decemberben végleg bezárt a hely a közös főnökség megnem egyezése miatt.

A napokban pedig a hónap 25.-től egy új helyre kerülök. Egy kávézó pékségbe a gazdag negyedbe. Most fog nyílni, úgyhogy remélhetőleg nem kakiba tenyerelek.

Volt olyan pont, amikor arra gondoltam, hogy a vendéglátás az sosem biztos, fix dolog. Ugyanis tapasztaltam, hogy egyik napról a másikra azt mondják, hogy szevasz. Úgy éreztem, hogy lehet más vonalba kell indulnom csak egy kicsit, amíg összegyűjtöm a pénzt a saját helyemre. De valahogy mindig, de mindig vissza kerülök a vendéglátásba.

A jövőben ezen a munkahelyen szeretnék minél jobban teljesíteni, és mellette megszerzem végre a barista papirt. Félek az új helytől, az új emberektől, de ha a munka részére gondolok, akkor abból a szempontból magabiztos vagyok.

A személyiségem, még mindig kicsit visszahúzódó, de már bátrabban koommunikálok emberekkel. Érdekes módon a vendégekkel való kommunikációval soha nem volt problémám.
Egy teljesen más ember lettem. Az évek számomra azt hozták, hogy mind természetileg, mind lelkileg, mind testileg megváltoztam. Pozitív irányba.

Úgy gondolom, hogy sosem késő kibontani a szárnyakat, sajnos nem mindig halad úgy az ember, ahogy kislányként, kisfiúként elképzeli, hogy én ez meg az akarok lenni, és be is teljesül. De sosem baj, hogyha merünk változtatni. Mindenből csak tapasztalhatunk. Ami pedig, épít minket. :)

"Miből táplálkozik a forma? Mi segít hozzá, hogy a legjobbadat nyújtsd? Mi az, ami ellenállóvá tesz a fájdalommal szemben, ami segít, hogy nyugodt és bölcs maradj, hogy ne add fel? Mindezekhez tapasztalat, szívósság, és akaraterő kell - valamint higgadt elme." Alessandro Del Piero

"A kor nem feltétlenül jár együtt a bölcsességgel, (...) de több tapasztalatot jelent. Minél idősebb az ember, annál ügyesebben eligazodik a világban, és annál jobban tud vigyázni magára." Steve Perry