Vajon tényleg így van angolul az izé? Mindenesetre ez van. Először is bocsánat azoktól a drága emberektől akik olvasgatják néha hülyeségeimet. Sajnálom, hogy eddig nem adtam hírt magamról, de azta. Valami katasztrófa áll mögöttem. Tele izgalommal, meg minden féle hülyeséggel. De akkor most hajrá. Szóval... Legutolós hozzászolásom a Karácsonyi volt. Azóta rengeteg dolog történt. Első dolog, kaptam egy üzenetet I.-től hogy balhé lesz, és hogy készüljek fel ha jövök vissza koliba, hogy bunyó is lehet. Tulajdonképpen tudtam miért lehet balhé, de akármit is tettem, megbántam. Bűntudatom volt rendesen. Ténylegesen kialakult a cirkusz, és úgy volt, hogy C. elmegy a szobából. Aztán abból is még nagyobb cirkusz lett, ugyanis a hátuk mögött volt a kavarás, és komolyan mondom meg is sajnáltam C. hogy banyek, ez így nagyon gáz. A lényeg annyi, hogy az Én osztálytársam K. pár szobával arrébb lakik két másik osztálytársammal, illetve egy szőke ribivel. A szpke ribi és F. az egyik szobatársa átjött a Mi szobánkba amikor Mi (akik átmentek vizsgán és nem kellett bent lennünk) nem voltunk bent. Csak I. volt bent. A két csaj azért jött át, hogy mi lenne ha C. és K. helyet cserélnének, mert Én tök jól kijövök K.-vel, ők meg tök jóba vannak C.-vel. I. persze mondta, hogy de jó, persze, igen. És így hárman el is kezdtek szövetkezni, hogy szólnak nevelőnek, meg stb. Viszont egy dolog kimaradt. Szólni a két érintettnek. Így zatán K. és C. semmiről sem tudtak, de aztán nevelőtanárunk felvilágosította őt, és meglepetésre vagy sem, I.-től kért tanácsot, hogy szerinte átmenjen vagy sem. Végül ne mment át, a mai napig nem tudni miért nem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy bántam volna ha átmegy, ugyanis ő az első gyanúsítottunk aki esetleg meglop minket. Persze ez sem biztos, de mit gondoljon az ember, ha azt kapja hírrül, hogy a szobában csak I. és C. volt, I. kiment wc-re és addig ott hagyta a pénztárcáját. Visszament és otthon észrevette, hogy nincs meg a pénze. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy az I. akarja bemártani, de miért tenné? Mindenesetre emiatt rohandt szar volt a hangulat, és basszus, akkor eldöntöttem, hogy legszívesebben lehánynám magam. Az osztályomban is folyik a kétszínűsködés, és nem viccelek, undorodom a női viselkedéstől, pedig Én is az vagyok. Ez a sok hülye plázapicsa akik úgy gondolják, hogy csak ők a szuper emberek, és akik nem öltöznek olyan divatosan azok már nem is emberek az agyamra megy. Fiús osztályból jöttem, és wáááááááá.... legszívesebben uff... nah mindegy. Más téma. Ha már a barátaid is látják rajtad, hogy magányos vagy nah az akkor már probléma. Miért is. Két dolog miatt is. Először is azért, mert akkor nem működik rendesen a jól vagyok, és boldog vagyok álarcod, másodszor pedig tényleg magányos vagy. Drága jó osztálytársam, hogy ezt az űrt kitöltse titokban regisztrált egy társkereső oldalra. De persze nem bírta sokáig tratani magában, így elmondta. Mit is mondjak. Már voltam egyszer, aztán töröltem magam. Nem véletlenül. Most is így fogok tenni. Történt ugyanis egy incidens január elején Miskolcon, és egyszerűen nem tudok megbízni a férfiakban. Erről csak tényleg annyit, hogy lányok, mindig legyen nálatok valami harci fegyver! Gázspray, bot, vagy akár egy féltégla a táskában. Hiába mondja nekem, de nézzem meg, milyen rendesnek tűnik ez meg ez a pali. Csak tűnik. Innentől kezdve ez van. Ha párt akarok majd, egy biztos közvetlen környezetből fogom kiszemelni, nem pedig csak így ismeretlenek között. Tényleg aranyos volt tőle, hogy gondolt rám, de ez nem így működik. Azért persze imádlak B. Nem is tudom miről írjak még. Annyi minden történt velem, és semmi nem jut eszembe. Hamarosan, ha minden összejön lesz laptop-om és akkor koliból is mindennap letudom jegyezni mi is történt velem, nem pedig így, hogy nem is tudom mit is írok csak írok. Erről eszembe is ötlöt, munka. Amit elterveztem nem jött össze, szóval most árufeltöltőnek, meg efféle munkásnak jelentkeztem, de még nem szóltak. Ez rohadt bosszantó, és úgy érzem magam miatta, mintha nem is tennék az ügyben, hogy munkám legyen. Mintha egy lusta dög lennék. De ez nem így van. Hogy az iskoláról is szóljak, és az új félévről, nah meg az új tanárokról is. Kezdjük a hétfőtől. Sajnos sosem tudom milyen órára ülök be, vagyis tudom, de a nevüket még nem tudtam megjegyezni csak néhánynak. Tudom ez gáz, de izé. Szóval hétfőn megmaradt egy Közig ügyvitelem, ami szinte ugyanaz mint a közigazgatás, csak kicsit más. Viszon ta tanár ugyanaz, Gyurka bácsi. Aztán következik egy Rendőrségi ügyvitel, egy azta mindenit milyen félelmetes nővel. Itt tulajdonképpen pont azt tanulom amit esetleg dolgozni is fogok. Szomorúan közlöm mindenkivel és persze magammal is, hogy ez nekem rohadtul nem tetszik. Szörnyen nehéz, bonyolult és minek is van ez? Utánna következik egy... izé.. szóval nem tudom milyen címen futó óra, de eddig csak a kémekről tanultunk. A tanár egy fura, és leginkább meleg emberre hasonlító fazon. Persze nem ítélem el őket és semmi bajom sincs velük. De ez a faszi. Most hétfőn is írok nála, és nem adta le rendesen az anyagot. Kedd, kommunikáció. Igen, van kommunikáció, az az óra amiről a legtöbbet lógtam. Olyan boldog voltam mikor első félévet lezártuk. -Igen, innentől kezdve nem lesz kommunikáció órám. Erre, tessék itt van. Kommunikáció után Gyurka bácsi ismételten, majd Angol és Infó óra. Angol tanárnőm.. nah az egy külön jelenség. Viszonylag ápolt nő, de olyan undoritó dolgokat csinál, hogy az hihetetlen. Nemrégiben talált egy rágót az egyik padon, amibe sikeresen belnyúlt. Azt beletette egy zsebkendőbe, majd azt a zsebkendőt letette maga mellé. Egyszer cska elkezdett folyni az orra, majd felkapta az előbb letett papír anyagot, és elkezdte beletörölni az orrát. PONT A RÁGÓS RÉSZBE! Fordított rajta, majd folytatta. Nem tudtam hova is forduljak, hogy ne hányjam el magam. Ugyan ezen az órán, megy a második sorból előre erre büfög egyet. Ez meg mi a szar? Aztán ezen a héten pedig egy fikusz darab lógott ki az orrábból amit miközben magyarázott megpiszkálta az orrát és kipottyant, majd nézte is ahogy leesik. Komolyan mondom, egyszer megfogok halni. Infó órán Excel van most, amit egyszerűen gyűlölök. Tulajdonképpen csak matek. Elegendő válasz szerintem. Szerdán 11:20-kor kezdődik a napom, és a Hétfői "hárpia" férjével vagyok, aki eddig állati aranyos. Humoros, be-be szólogat, de am. jófej. Minden órán doga nála, szóval rákényszerít, hogy tanuljak. Aztán következik egy asszem, Ig.red.szakm.ism óra, egy fiatalnak tűnő sóher nevű férfival, aki egyik osztálytársunk láttán a szava elszállásával küszködik. Mi pedig vezetéknév rokonommal dőlünk rajta. Nah az az óra még unalmasabb mint az eddigiek. Valami kegyetlen. Számomra szinte kínszenvedés végig ülni azt a 90 percet. Csütörtökön gépírás órával kezdek. Áldott jó. Imádom. Ez persze irónikus hangulatú mondat volt. Aztán nem tudom milyen óra jön, egy Borsodi hölgyel. Én személy szerint szimpatikusnak vélem, viszont ugye csinos, okos, szép, divatos, így a sok kis pláza picsa az osztályomból riválisként tekint rá. Ezen csak kacagnom kell. Így telne egy hét nálam. És mostmár tényleg nem tudom mit is írjak. Le akartam még írni, hogy milyen könyveket szeretnék beszerezni, de valahova eltettem úgy a listát, hogy nem találom. Tudjátok, azzal az indokkal, hogy jól elteszem, hogy meglegyen. Most kimarad az idézet és a zene is. Ugyanis erre az izé-re nincs most értelem. Elég hosszúra sikeredett, de hátha eljutsz eddig a sorig, és ha így történt, akkor kapsz tőlem egy virtuális tapsot, illetve rengeteg jókívánságot.
Sajnálom, hogy nem tudtam kiírni az olvasóknak jókívánságaimat, de akkor máris pótolnám. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek. Remélem mindenkinek nagyon boldogan tellik az ünnep, és senki nem szomorú. Elmesélek egy történetet, ami karácsony előtt kezdődött és még mindig tart. Főszerepben a Duncan család. Áááá... nah jó, hagyjuk a hülyeséget. A Duncan család járt végig a fejembe, és nem tudtam mibe szerepelnek, és hugom a délután folyamán felvilágosított, és mostmár tudom. Szóval, nem hangzik már olyan jól, mint eddig. A sztori szereplői nem más, mint Én és kicsiny családom. Nem gondolta volna senki, ugye? Akkor kezdem is. Szerdán letudtam az utolsó vizsgámat, amiről másnap kiderült, hogy 5-ös lett. Annyira örültem, mint majom a farkának. Szörnyen nehéz tárgyról beszélünk, és egy elég köcsög tanárról is, aki azt nyilatkozta, hogy: -Még az anyámat is megbuktatnám. Ezek után mit vár az ember? Szarik ezerrel. Aztán ugye eljött a vizsga napja, kaptunk először hideget a fejünkre, hogy az osztályfőnök és az igazgatónéni is megkereste őt, hogy nem végzi rendesen a munkáját, majd annyit mondott. -Írásban lesz a vizsga, mert sietek. Kicsit megkönnyebbültem, és miután kikaptam a kérdéseket, és egy személyes véleményes kérdésre nem tudtam válaszolni leesett az a kő is, ami eddig ott volt. Aztán hazaindultam, és nem is Én lennék, hogyha nem történne valami hazafele. A mozdony Miskolc előtt lerobbant. Várni kellett a másikra. Fűtés nuku, de legalább volt egy jófej kiscsaj akivel eldumálgattam. Aztán már nagyon-nagyon éhes voltam, de hazaértem. Drága apukám kijött elém, és hazaérve betámadtam az ételt. Másnap elkezdődött a nagy készülődés az ünnepekre. Nagy takarítás, sütés, főzés előkészületek, stb... A nagy takarítást annyira nem értem. Ilyenkor előkerül az am. szekrényben lévő régi pokróc is, hogy azt is rázzuk ki, vagy akármi. Csillog az egész ház, de elő kell szedni az eldugott dolgokat is, hogy az is rendbe legyen. Fárasztó a favágók élete ha mondom. Mindenesetre et az ünnepekig így ment. Aztán tegnap elmentünk keresztanyukámékhoz. Odafele apukám vezetett, már hazafele Én. Ott is bekajoltam rendesen. Azt hittem be sem férek majd a kocsiba. Kegyetlen volt a haza út. Még friss jogsisnak számítok, eddig még nem vezettem ködben. Fél hat körül indultunk el haza, és borzalmas köd volt amellett hogy sötét is. A fényszóró semmit sem ért. Szóval.... nagyon dúrva volt. Nem viccelek, lestem mint bagoly, és rettegtem, hogy nem veszek időben észre egy kanyart. 40-el többel alig mentem. Aztán nem is tudom hol, előttünk egy autós még lassabban ment mint Én, és egyszer csak maga elé engedett, pedig kezdtem örülni, hogy nem nekem kell gubbasztanom a szemem, hanem neki. Erre fordul a kocka. Gondolom azt gondolta, hogy jártas vagyok. Mondjuk nem egyszer voltam már Ricsén, hogy Én vezettem, de azért mégis más, hogy látod hol vagy, mint hogy nem. Aztán hazafele még tankolnom is kellett. Mondtam már hogy utálok tankolni? Mondjuk a legjobb része az, miután tankolunk, előrébb kell tolni, hogy a bio akármiből is tegyünk bele. Az poén, ahogy bentről azt nézik, hogy tolom a kocsit. Aztán hazaértünk. 10 óra körül megjött tesóm barátja is. Hozott csipkebogyó pálinkát. Nem volt rossz, mondjuk nem ütött meg ahogy a mienk teszi. Aztán, mivel nem is mi lennénk, éljen a karácsony lendülettel veszekedtünk, sírtunk egy sort, majd elaludtunk. Aztán ma ahogy felkeltem nővérem a barátjával elment, és szinte egész nap lustálkodtam. Ettem, és feküdtem. Nem is csodálkozom, hogy feljött két kiló is. De nem bánom, mert rám fér. Sőt, a következő cél az, hogy még egész 6 kilót hízzak.
"Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."
Hogy mi is most a terv. A nyavalygás befejezése, és csak a mának élni. Rengeteget gondolkoztam mindenen. De tényleg. A gondolatmenetem nem változott sokat, csak most annyiban különbözik, hogy nem fogok parázni az összes apró hülyeségen, és a nagyokon sem. Jó, nem azt mondom, hogy mindent leszarok, de nem fogom hagyni, hogy magam alá kerüljek. Habár az elmúlt pár hét nem igazán segített abban, hogy máshogy érezzem magam. Várom már a 2012-t, hogy lezárhassam ezt a borzalmas évet, mert ez kegyetlenül szar. Szerintem még sosem volt ilyen szar évem. Sokan viszont azt mondják, hogy a következő év még rosszabb lesz. Sebaj, mi nekem egy kis szerencsétlenség, vagy ami épp jön. Üzenem neked 2012, hogy felveszem ellened a harcot, és ennyi. Tegnap iszonyat jó kedvem volt, mint aki jól bevan szívva. Egész jól is aludtam. De korán keltettek, ami nem esett jól. Vizsga egyik fele letudva, még a kövi hetet kell túl élnem, és letudva a vizsgaidőszak erre a szezonra. És eddig sikeresen. Hát ezt majdnem ki is hagytam. Lehet emiatt is paráztam nagyon, és azért voltam olyan amilyen. Nah meg sok más miatt. Nem minden oldódott meg, de mi lenne az élettel ilyesfajta izgalmak nélkül. Most akkor összegezve, nem, nem leszek mezitlábas napfelkeltét bámuló füvező alak, aki mindennap leissza magát csontészegre és bebújik mindenki ágyába. Csak nem fogok annyit parázni a dolgokon. No para ez lesz a szilveszteri fogadalmom. Téma váltás teljes sebességgel. Ugye koli. Buli, jó társaság, jó kaja... kellene hogy legyen. De nem az. A kaja borzalmas, buli, hm... kérdéses, mikor hogy jön ki a lépés, jó társaság csak részben. Kiderült, hogy valaki lopkod a szobából. Először ugye a már korábban említett gabonapelyhem tűnt el, majd B. dezodora, majd I. szemcsepje, majd pénze. Megkell azt is említeni, hogy C. is azt mondja, hogy neki is eltünt 5000Ft-ja, és a sminkcucca. Eleinte tényleg abban a hitben voltunk, hogy valaki bejár a szobába aztán elveszi, de hogy mikor zárjuk az ajtót. Vagyis lehet ebben is van bökkenő, mert elméletileg C. nem mindig zárja az ajtót, de mi a fészkes franckarikáért nem? Aztán, egy eset után elkezdtünk magára C.-re gyanakodni. Megmondom őszintén, valahol hiszem hogy ő, valahol nem. Túlságosan jó szívem van ahhoz, hogy bárkit is begyanúsítjak bármivel is. Ugye mindenki fel van háborodva, hogy meglopnak minket, és ez tényleg fura. I. egyenesen utálja már C.-t, és szidja is állandóan, de persze sosem mondja meg neki. Ami számomra fura, mikor kérdeztem, miért nem mondja meg neki is, azt mondta: -Én megmondom a szemébe is. Én nem félek tőle. Nekem pont az ellenkezője jön le. Szerintem mindenki úgy van vele a szobában, hogy jó, szar dolog amit csinál, vagyis ami folyik, de senki nem akar balhét, mert azért mégiscsak mellette kell élni. Mindenesetre ezt is leszarom innentől kezdve. Mindent zárok szekrénybe, semmit nem hagyok kint, és innentől kezdve nálam nem téma. Ha velem rosszat tesz, vagy mond nekem, akkor nem fogom hagyni magam. De am. nem is fog érdekelni. Lázadok! De minden ellen.
Hamarosan itt a karácsony, és Én még nem vettem meg a szüleimnek az ajándékát. Amire gondoltam sajnos nagyon drága. De ha mindenigaz a héten elmegyek valami klassz kis helyre az osztálytársammal, és megveszem nekik. Most per pillanat várom az ünnepeket, és nem az ajándékozás miatt. Ahogy közeledik az ünnep itthon is változnak a dolgok. És egyre csak jobb lesz...
"Minden rajtunk múlik, de közben úgy kell élnünk, hogy semmi sem múlik rajtunk."
Ejjj... de még ez a kis mondat sem teljesen igaz. Nem is lehetne mivel jellemezni ezt az állapotot. De körülbelül ilyen most bent. Mélyen, teljesen. Borzalmas hét vár reám. Ez sem volt a legjobb, sőt az utóbbi pár hét, kegyetlen volt. Jövőhéten Zh-k és vizsgák tömkelege vár így is eléggé "megbomlott" agyamra. Hétfőtől csütörtökig járok suliba, és egy nap sincs hogy ne legyen valami számonkérés. Kegyetlen, nem de bár? Köhöm, éljen a suli. Alapjába véve tuti, hogy vannak olyan emberek akiknek ettől még dúrvább a suli, de Én iszonyatosan lusta vagyok tanulás téren. Utálok tanulni. Gyűlölöm az elméletet. Annál jobban szeretem a gyakorlatot. Úgy könnyebben tanulok meg bármit ha csinálom. És ez a jog, egy rohadt száraz szarság, ami mellesleg rohadtul nem is érdekel. Szóval... mit is mondjak. Elismerésem a bírók, ügyvédek, és efféléknek. De Én nem ez leszek. Mi is leszek. Hm... már elveszett az álom, nah meg minden más is. Körülbelül úgy érzem magam, mint egy festő amikor nincs ihlete, de lekell adnia a munkáját időre. Tehát ez a szitu, csak annyiban különbözik, hogy engem az élet üldöz. Legalábbis így érzem. Hamarosan 20 vagyok, és még csak hírből sem tartok ott ahol ilyen évesen már akartam. Jó, most lehet azt mondani, hogy még előttem az élet, de kérem szépen, lehet ám szájra vágni meg megfejelni, de mégis minek? Hiszen sem erő, sem kitartás nincs bennem annyi, hogy elérjem amit akarok. Mert nem akarom igazán. Csak élek, és lopom más hasznos emberek elől a levegőt. Dolgozom, tanulok, de minek? Felkelek, lefekszem, de minek? Fordulnom kéne egy hatalmas fokot magam körül, hogy észrevegyen vajon hülyén viselkedem-e vagy csak sajnáltatom magam. Saját magamat saját magamnak. Érti ezt valaki? Én sosem voltam ilyen, miért is lettem ilyen. Irigylek embereket, van akiket rossz indulatból, van akiket pedig nem. Van aki szart se csinál és él mint Marci hevesen, van aki megszenved minden egyes jó pontért, és még akkor sem tett eleget. Szerintem igazságtalan az élet. Jah, meg szar is. Valami hiányzik, valami kell még számomra hogy máshogy gondoljam. Ezen a héten bementem reggel órára, és a lelkitársam, aki am. ugyanolyan vezetéknévvel rendelkezik, nagyon rossz kedvű volt. Megkérdeztem mi baja, ő pedig elkezdett sírni. Majd nyelt egy nagyot, és azt mondta: -Nem láttál semmit, csak a gyenge emberek sírnak. Én pedig nem vagyok az. Milyen ismerős. De vajon jó hozzáállás ez? Teljes káosz van bennem. Nem tudom megfogalmazni rendesen a gondolataimat, pedig bőven van most az idióta fejemben. De nem értem még magamat sem. Ez bizony kemény feladat lenne egy pszichomókusnak. Most pedig úgy gondolom, hogy elhangzik anyukám szavai a fejembe: -Vannak olyanok akiknek nagyobb problémájuk van, mégsem rinyálnak annyit amennyit Te. Kikérem magamnak. Én mindent magamban tartok, nem tehetek arról, hogy néha elbambulok és a virtuális vigyorgó állarcomat elfelejtem feltenni. Sajnálom, elfogyott a gondolat, meg ez az egész sem az amit akartam. Ennyi.... Szegény Én... mekkora lúzer.
"Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért."
"Amikor nem találod a választ magadban, a legjobb, ha csendben dolgozol és csak a kezed jár. Bizony van, amikor hiába töröd a fejedet otthon, vagy kérdezel másokat, mert amíg a válasz nem jön, addig nem jön. De érdekes módon ha végig egy dologra koncentrálsz és ha odafigyelsz a munkádra, a választ néha megtalálod."
"Tudod, ezt sosem értettem. Miért oszlik a világ tehetséges és tehetségtelen emberekre? Miért van az, hogy egyeseket szeretnek, másokat pedig nem? Ki dönti ezt el? Hol ágazott el az út? Vagy talán soha nem is volt elágazás? Lehetséges, hogy minden már a születésünk pillanatában eldől? Ha ez így van... ó, Istenem, mondd, mi végre volt az életem?"
"Tudod, mi a szenvedés? Nézni, ahogy szertefoszlik az álmod, de tűrni..."
"Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?"
Most több zenét is betudnék tenni, de akkor legyen ez:
Dúrva kép mi? Ez van, valahogy szóbajön az orvos, valami ilyesmit látok magam előtt, illetve azt a rohadt fehér köppenyét. Rettentően félek az orvosoktól. Szerintem ha már orvoshoz megy az ember, akkor már nincs minden rendben. Az orvosok némelyike úgy gondolja, hogy ő a megváltó, avagy ha nem is konkrétan az, de a másodénje. Vannak nagyon rendes orvosok akik egy kis zsebpénz dugdosása nélkül is emberként bánnak az emberrel, de vannak olyanok is akik ha nem kapják meg ezt a kis kisegitőeszközt akkor bizony nem igazán izgatja, hogy fáj-e a betegnek vagy sem. Az Én sztorim így szól. A hátamon volt egy elég csúnya, nagy anyajegy, amiről kiderült, hogy veszélyes is lehet, ezért lekell műteni. Ezt a bőrgyógyász állapította meg. Ösziszünetbe rászántam magam, hogy oké, akkor ne legyen probléma belőle elmegyek a sebészetre. El is mentem. 9-től 6-ig voltam a sebészeten, és most figyelj, kaptam egy időpontot november 17.-re. Nem tudtam hogy mit is csináljak most. Dühöngjek, vagy megkönnyebülten nevessek, hogy nah akkor végre megvan. Nem azt vártam, hogy bemegyek és le is szedik vagy efféle, de legalább nem kellett volna ott töltenem egy teljes napot egyetlen-egy dátumért illetve 5 perces benlét miatt. Az is vicces volt. Bejön a doktor úr. Egy olyan cseszettül magas félöreg nagy darab mackós alkatú csávó. Megkérdezi mi lenne az? Mondom mi is a probléma. Erre ő, az anyajegyre téve az ujját megkérdezi: -Ez lenne az? -Igen, az. -Rendben levesszük. És már ment is ki. Mondom remek. Magyar egészségügy kapjátok be. Sajnálom, aki ha mondjuk erre a pályára készül, az ne vegye sértésnek, de szerintem tényleg szar. Eljött a műtét ideje. Beadtam a papírt ahova gondoltam, hogy bekell, de visszaadták, hogy nem oda kell. Mutattak egy másik ajtót, hogy hova is kell mennem, majd oda mentem. Vártam egy keveset, de senki nem jött ki. Megkerestem a portást, és ő mondta, hogy bekell szólni amoda hogy lenne műtétre várakozók. Ejjj, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe? Hiszen ezt minden kórházba menő embernek tudnia kéne. Végre célnál vagyok, már csak némi várakozás. Behívott a drága doktor úr. Sépen levetköztem, elhelyezkedtem, majd szólt, hogy jön a szuri. Kegyetlenül fájt. Borzalmas volt. Végig szúrkálta körbe, azt hittem meghalok. Adrenalin szintem a picsába ugrott. De mondom, kemény vagyok, nem fogok előtte bőgni. Miután befejezte a szurkálást, már nyúlt is a pengéért. Azt elkell mondanom, hogy pont a gerincem vonalánál helyezkedett el az anyajegyem, elég szar helyen. Lidocain hatását nem is tudtam elképzelni hogy fogom érezni. Zsibbadni fog, vagy micsoda? Lényegtelen dolog is volt ez, ugyanis semmit sem hatott. Éreztem ahogy végig húzta a pengét előbb az egyik oldalon, majd a másik oldalon. Arra gondoltam a hülye fejemmel, hogy lehet még nem hatott eléggé, ezt még kibírom, a többi már úgysem fog fájni. Elkezdte kapargatni, feszegetni, ezt is éreztem. De a hülye fejemmel még mindig úgy voltam vele, ha már ezt kibírtam, baszok rá, úgysem tart sokáig. Még ez így ment kb. 5-10 percig, majd jött az összevarrás. És tádám, a féloldalt nem is éreztem. Miután összevarta, figyelmeztetett, hogy ne dőljek előre. És már száguldott is ki apukámhoz. Annyi odafigyeltek a munkára, hogy nem vették le a lábamról azt a tálkát, amibe a véres cuccokat pakolják,meg késeket, meg miegyebet, hogy miközben leszerencsétlenkedtem az ágyról, leborítottam, azzal a lendülettel összevérezve a fehér lepedőt. Felöltöztem, kicsit szédelegve kiléptem az ajtón, és észrevettem, hogy az apukám eltünt a cuccaink viszont a váróhelyen. Egy néni mondta, hogy elment a doktor úrral. A felnyomott adrenalin szintem, hírtelen lecsökkent és elkezdtem bőgni. De úgy Istenigazából. Apa visszaért, majd elindultunk haza. Ő sem értette miért nem szóltam, de magam sem értem. Bíztam benne, hogy fog hatni az a szar, hamár elmondásuk szerint akkor adagot lőttek belém, hogy egy ló kifeküdt volna tőle. Nah ez lett volna a történetem. Hazafele még kibőgtem magam, majd itthon is, aztán aludtam, aludtam, aludtam a hasamon egészen addig amíg elnem zsibadtak a végtagjaim a kényelmetlen fekvéstől. Van egy műsor az MTV-n, a címe Liz vagyok. Kellene egy rám illő verziót alkotni. Ez is elég vicces. És katasztrofális.
Mikor már helyrerakom magamba a dolgokat legalább annyira, hogy ne érezzem magam valami szarnak, akkor jön egy családi probléma ami mindnet megváltoztat. Egy borzalmas este, és a világ a feje tetejére áll. Már iszonyatosan nem érdekel a saját magam problémája, csak ez oldódjon meg. Könyörgöm.
"Ha az ember folyton csak azon agyal, miképpen védhetné ki a rá leselkedő veszedelmet, mit egyen, igyon, kenjen ellenük, előbb-utóbb holtbiztosan magára idézi a nyavalyát."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Vajon tényleg így van angolul az izé? Mindenesetre ez van. Először is bocsánat azoktól a drága emberektől akik olvasgatják néha hülyeségeimet. Sajnálom, hogy eddig nem adtam hírt magamról, de azta. Valami katasztrófa áll mögöttem. Tele izgalommal, meg minden féle hülyeséggel. De akkor most hajrá. Szóval... Legutolós hozzászolásom a Karácsonyi volt. Azóta rengeteg dolog történt. Első dolog, kaptam egy üzenetet I.-től hogy balhé lesz, és hogy készüljek fel ha jövök vissza koliba, hogy bunyó is lehet. Tulajdonképpen tudtam miért lehet balhé, de akármit is tettem, megbántam. Bűntudatom volt rendesen. Ténylegesen kialakult a cirkusz, és úgy volt, hogy C. elmegy a szobából. Aztán abból is még nagyobb cirkusz lett, ugyanis a hátuk mögött volt a kavarás, és komolyan mondom meg is sajnáltam C. hogy banyek, ez így nagyon gáz. A lényeg annyi, hogy az Én osztálytársam K. pár szobával arrébb lakik két másik osztálytársammal, illetve egy szőke ribivel. A szpke ribi és F. az egyik szobatársa átjött a Mi szobánkba amikor Mi (akik átmentek vizsgán és nem kellett bent lennünk) nem voltunk bent. Csak I. volt bent. A két csaj azért jött át, hogy mi lenne ha C. és K. helyet cserélnének, mert Én tök jól kijövök K.-vel, ők meg tök jóba vannak C.-vel. I. persze mondta, hogy de jó, persze, igen. És így hárman el is kezdtek szövetkezni, hogy szólnak nevelőnek, meg stb. Viszont egy dolog kimaradt. Szólni a két érintettnek. Így zatán K. és C. semmiről sem tudtak, de aztán nevelőtanárunk felvilágosította őt, és meglepetésre vagy sem, I.-től kért tanácsot, hogy szerinte átmenjen vagy sem. Végül ne mment át, a mai napig nem tudni miért nem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy bántam volna ha átmegy, ugyanis ő az első gyanúsítottunk aki esetleg meglop minket. Persze ez sem biztos, de mit gondoljon az ember, ha azt kapja hírrül, hogy a szobában csak I. és C. volt, I. kiment wc-re és addig ott hagyta a pénztárcáját. Visszament és otthon észrevette, hogy nincs meg a pénze. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy az I. akarja bemártani, de miért tenné? Mindenesetre emiatt rohandt szar volt a hangulat, és basszus, akkor eldöntöttem, hogy legszívesebben lehánynám magam. Az osztályomban is folyik a kétszínűsködés, és nem viccelek, undorodom a női viselkedéstől, pedig Én is az vagyok. Ez a sok hülye plázapicsa akik úgy gondolják, hogy csak ők a szuper emberek, és akik nem öltöznek olyan divatosan azok már nem is emberek az agyamra megy. Fiús osztályból jöttem, és wáááááááá.... legszívesebben uff... nah mindegy. Más téma. Ha már a barátaid is látják rajtad, hogy magányos vagy nah az akkor már probléma. Miért is. Két dolog miatt is. Először is azért, mert akkor nem működik rendesen a jól vagyok, és boldog vagyok álarcod, másodszor pedig tényleg magányos vagy. Drága jó osztálytársam, hogy ezt az űrt kitöltse titokban regisztrált egy társkereső oldalra. De persze nem bírta sokáig tratani magában, így elmondta. Mit is mondjak. Már voltam egyszer, aztán töröltem magam. Nem véletlenül. Most is így fogok tenni. Történt ugyanis egy incidens január elején Miskolcon, és egyszerűen nem tudok megbízni a férfiakban. Erről csak tényleg annyit, hogy lányok, mindig legyen nálatok valami harci fegyver! Gázspray, bot, vagy akár egy féltégla a táskában. Hiába mondja nekem, de nézzem meg, milyen rendesnek tűnik ez meg ez a pali. Csak tűnik. Innentől kezdve ez van. Ha párt akarok majd, egy biztos közvetlen környezetből fogom kiszemelni, nem pedig csak így ismeretlenek között. Tényleg aranyos volt tőle, hogy gondolt rám, de ez nem így működik. Azért persze imádlak B. Nem is tudom miről írjak még. Annyi minden történt velem, és semmi nem jut eszembe. Hamarosan, ha minden összejön lesz laptop-om és akkor koliból is mindennap letudom jegyezni mi is történt velem, nem pedig így, hogy nem is tudom mit is írok csak írok. Erről eszembe is ötlöt, munka. Amit elterveztem nem jött össze, szóval most árufeltöltőnek, meg efféle munkásnak jelentkeztem, de még nem szóltak. Ez rohadt bosszantó, és úgy érzem magam miatta, mintha nem is tennék az ügyben, hogy munkám legyen. Mintha egy lusta dög lennék. De ez nem így van. Hogy az iskoláról is szóljak, és az új félévről, nah meg az új tanárokról is. Kezdjük a hétfőtől. Sajnos sosem tudom milyen órára ülök be, vagyis tudom, de a nevüket még nem tudtam megjegyezni csak néhánynak. Tudom ez gáz, de izé. Szóval hétfőn megmaradt egy Közig ügyvitelem, ami szinte ugyanaz mint a közigazgatás, csak kicsit más. Viszon ta tanár ugyanaz, Gyurka bácsi. Aztán következik egy Rendőrségi ügyvitel, egy azta mindenit milyen félelmetes nővel. Itt tulajdonképpen pont azt tanulom amit esetleg dolgozni is fogok. Szomorúan közlöm mindenkivel és persze magammal is, hogy ez nekem rohadtul nem tetszik. Szörnyen nehéz, bonyolult és minek is van ez? Utánna következik egy... izé.. szóval nem tudom milyen címen futó óra, de eddig csak a kémekről tanultunk. A tanár egy fura, és leginkább meleg emberre hasonlító fazon. Persze nem ítélem el őket és semmi bajom sincs velük. De ez a faszi. Most hétfőn is írok nála, és nem adta le rendesen az anyagot. Kedd, kommunikáció. Igen, van kommunikáció, az az óra amiről a legtöbbet lógtam. Olyan boldog voltam mikor első félévet lezártuk. -Igen, innentől kezdve nem lesz kommunikáció órám. Erre, tessék itt van. Kommunikáció után Gyurka bácsi ismételten, majd Angol és Infó óra. Angol tanárnőm.. nah az egy külön jelenség. Viszonylag ápolt nő, de olyan undoritó dolgokat csinál, hogy az hihetetlen. Nemrégiben talált egy rágót az egyik padon, amibe sikeresen belnyúlt. Azt beletette egy zsebkendőbe, majd azt a zsebkendőt letette maga mellé. Egyszer cska elkezdett folyni az orra, majd felkapta az előbb letett papír anyagot, és elkezdte beletörölni az orrát. PONT A RÁGÓS RÉSZBE! Fordított rajta, majd folytatta. Nem tudtam hova is forduljak, hogy ne hányjam el magam. Ugyan ezen az órán, megy a második sorból előre erre büfög egyet. Ez meg mi a szar? Aztán ezen a héten pedig egy fikusz darab lógott ki az orrábból amit miközben magyarázott megpiszkálta az orrát és kipottyant, majd nézte is ahogy leesik. Komolyan mondom, egyszer megfogok halni. Infó órán Excel van most, amit egyszerűen gyűlölök. Tulajdonképpen csak matek. Elegendő válasz szerintem. Szerdán 11:20-kor kezdődik a napom, és a Hétfői "hárpia" férjével vagyok, aki eddig állati aranyos. Humoros, be-be szólogat, de am. jófej. Minden órán doga nála, szóval rákényszerít, hogy tanuljak. Aztán következik egy asszem, Ig.red.szakm.ism óra, egy fiatalnak tűnő sóher nevű férfival, aki egyik osztálytársunk láttán a szava elszállásával küszködik. Mi pedig vezetéknév rokonommal dőlünk rajta. Nah az az óra még unalmasabb mint az eddigiek. Valami kegyetlen. Számomra szinte kínszenvedés végig ülni azt a 90 percet. Csütörtökön gépírás órával kezdek. Áldott jó. Imádom. Ez persze irónikus hangulatú mondat volt. Aztán nem tudom milyen óra jön, egy Borsodi hölgyel. Én személy szerint szimpatikusnak vélem, viszont ugye csinos, okos, szép, divatos, így a sok kis pláza picsa az osztályomból riválisként tekint rá. Ezen csak kacagnom kell. Így telne egy hét nálam. És mostmár tényleg nem tudom mit is írjak. Le akartam még írni, hogy milyen könyveket szeretnék beszerezni, de valahova eltettem úgy a listát, hogy nem találom. Tudjátok, azzal az indokkal, hogy jól elteszem, hogy meglegyen. Most kimarad az idézet és a zene is. Ugyanis erre az izé-re nincs most értelem. Elég hosszúra sikeredett, de hátha eljutsz eddig a sorig, és ha így történt, akkor kapsz tőlem egy virtuális tapsot, illetve rengeteg jókívánságot.
Sajnálom, hogy nem tudtam kiírni az olvasóknak jókívánságaimat, de akkor máris pótolnám. 
Hogy mi is most a terv. A nyavalygás befejezése, és csak a mának élni. Rengeteget gondolkoztam mindenen. De tényleg. A gondolatmenetem nem változott sokat, csak most annyiban különbözik, hogy nem fogok parázni az összes apró hülyeségen, és a nagyokon sem. Jó, nem azt mondom, hogy mindent leszarok, de nem fogom hagyni, hogy magam alá kerüljek. Habár az elmúlt pár hét nem igazán segített abban, hogy máshogy érezzem magam. Várom már a 2012-t, hogy lezárhassam ezt a borzalmas évet, mert ez kegyetlenül szar. Szerintem még sosem volt ilyen szar évem. Sokan viszont azt mondják, hogy a következő év még rosszabb lesz. Sebaj, mi nekem egy kis szerencsétlenség, vagy ami épp jön. Üzenem neked 2012, hogy felveszem ellened a harcot, és ennyi. Tegnap iszonyat jó kedvem volt, mint aki jól bevan szívva. Egész jól is aludtam. De korán keltettek, ami nem esett jól. Vizsga egyik fele letudva, még a kövi hetet kell túl élnem, és letudva a vizsgaidőszak erre a szezonra. És eddig sikeresen. Hát ezt majdnem ki is hagytam. Lehet emiatt is paráztam nagyon, és azért voltam olyan amilyen. Nah meg sok más miatt. Nem minden oldódott meg, de mi lenne az élettel ilyesfajta izgalmak nélkül. Most akkor összegezve, nem, nem leszek mezitlábas napfelkeltét bámuló füvező alak, aki mindennap leissza magát csontészegre és bebújik mindenki ágyába. Csak nem fogok annyit parázni a dolgokon. No para ez lesz a szilveszteri fogadalmom. Téma váltás teljes sebességgel. Ugye koli. Buli, jó társaság, jó kaja... kellene hogy legyen. De nem az. A kaja borzalmas, buli, hm... kérdéses, mikor hogy jön ki a lépés, jó társaság csak részben. Kiderült, hogy valaki lopkod a szobából. Először ugye a már korábban említett gabonapelyhem tűnt el, majd B. dezodora, majd I. szemcsepje, majd pénze. Megkell azt is említeni, hogy C. is azt mondja, hogy neki is eltünt 5000Ft-ja, és a sminkcucca. Eleinte tényleg abban a hitben voltunk, hogy valaki bejár a szobába aztán elveszi, de hogy mikor zárjuk az ajtót. Vagyis lehet ebben is van bökkenő, mert elméletileg C. nem mindig zárja az ajtót, de mi a fészkes franckarikáért nem? Aztán, egy eset után elkezdtünk magára C.-re gyanakodni. Megmondom őszintén, valahol hiszem hogy ő, valahol nem. Túlságosan jó szívem van ahhoz, hogy bárkit is begyanúsítjak bármivel is. Ugye mindenki fel van háborodva, hogy meglopnak minket, és ez tényleg fura. I. egyenesen utálja már C.-t, és szidja is állandóan, de persze sosem mondja meg neki. Ami számomra fura, mikor kérdeztem, miért nem mondja meg neki is, azt mondta: -Én megmondom a szemébe is. Én nem félek tőle. Nekem pont az ellenkezője jön le. Szerintem mindenki úgy van vele a szobában, hogy jó, szar dolog amit csinál, vagyis ami folyik, de senki nem akar balhét, mert azért mégiscsak mellette kell élni. Mindenesetre ezt is leszarom innentől kezdve. Mindent zárok szekrénybe, semmit nem hagyok kint, és innentől kezdve nálam nem téma. Ha velem rosszat tesz, vagy mond nekem, akkor nem fogom hagyni magam. De am. nem is fog érdekelni. Lázadok! De minden ellen.
Ejjj... de még ez a kis mondat sem teljesen igaz. Nem is lehetne mivel jellemezni ezt az állapotot. De körülbelül ilyen most bent. Mélyen, teljesen. Borzalmas hét vár reám. Ez sem volt a legjobb, sőt az utóbbi pár hét, kegyetlen volt. Jövőhéten Zh-k és vizsgák tömkelege vár így is eléggé "megbomlott" agyamra. Hétfőtől csütörtökig járok suliba, és egy nap sincs hogy ne legyen valami számonkérés. Kegyetlen, nem de bár? Köhöm, éljen a suli. Alapjába véve tuti, hogy vannak olyan emberek akiknek ettől még dúrvább a suli, de Én iszonyatosan lusta vagyok tanulás téren. Utálok tanulni. Gyűlölöm az elméletet. Annál jobban szeretem a gyakorlatot. Úgy könnyebben tanulok meg bármit ha csinálom. És ez a jog, egy rohadt száraz szarság, ami mellesleg rohadtul nem is érdekel. Szóval... mit is mondjak. Elismerésem a bírók, ügyvédek, és efféléknek. De Én nem ez leszek. Mi is leszek. Hm... már elveszett az álom, nah meg minden más is. Körülbelül úgy érzem magam, mint egy festő amikor nincs ihlete, de lekell adnia a munkáját időre. Tehát ez a szitu, csak annyiban különbözik, hogy engem az élet üldöz. Legalábbis így érzem. Hamarosan 20 vagyok, és még csak hírből sem tartok ott ahol ilyen évesen már akartam. Jó, most lehet azt mondani, hogy még előttem az élet, de kérem szépen, lehet ám szájra vágni meg megfejelni, de mégis minek? Hiszen sem erő, sem kitartás nincs bennem annyi, hogy elérjem amit akarok. Mert nem akarom igazán. Csak élek, és lopom más hasznos emberek elől a levegőt. Dolgozom, tanulok, de minek? Felkelek, lefekszem, de minek? Fordulnom kéne egy hatalmas fokot magam körül, hogy észrevegyen vajon hülyén viselkedem-e vagy csak sajnáltatom magam. Saját magamat saját magamnak. Érti ezt valaki? Én sosem voltam ilyen, miért is lettem ilyen. Irigylek embereket, van akiket rossz indulatból, van akiket pedig nem. Van aki szart se csinál és él mint Marci hevesen, van aki megszenved minden egyes jó pontért, és még akkor sem tett eleget. Szerintem igazságtalan az élet. Jah, meg szar is. Valami hiányzik, valami kell még számomra hogy máshogy gondoljam. Ezen a héten bementem reggel órára, és a lelkitársam, aki am. ugyanolyan vezetéknévvel rendelkezik, nagyon rossz kedvű volt. Megkérdeztem mi baja, ő pedig elkezdett sírni. Majd nyelt egy nagyot, és azt mondta: -Nem láttál semmit, csak a gyenge emberek sírnak. Én pedig nem vagyok az. Milyen ismerős. De vajon jó hozzáállás ez? Teljes káosz van bennem. Nem tudom megfogalmazni rendesen a gondolataimat, pedig bőven van most az idióta fejemben. De nem értem még magamat sem. Ez bizony kemény feladat lenne egy pszichomókusnak. Most pedig úgy gondolom, hogy elhangzik anyukám szavai a fejembe: -Vannak olyanok akiknek nagyobb problémájuk van, mégsem rinyálnak annyit amennyit Te. Kikérem magamnak. Én mindent magamban tartok, nem tehetek arról, hogy néha elbambulok és a virtuális vigyorgó állarcomat elfelejtem feltenni. Sajnálom, elfogyott a gondolat, meg ez az egész sem az amit akartam. Ennyi.... Szegény Én... mekkora lúzer.
Dúrva kép mi? Ez van, valahogy szóbajön az orvos, valami ilyesmit látok magam előtt, illetve azt a rohadt fehér köppenyét. Rettentően félek az orvosoktól. Szerintem ha már orvoshoz megy az ember, akkor már nincs minden rendben. Az orvosok némelyike úgy gondolja, hogy ő a megváltó, avagy ha nem is konkrétan az, de a másodénje. Vannak nagyon rendes orvosok akik egy kis zsebpénz dugdosása nélkül is emberként bánnak az emberrel, de vannak olyanok is akik ha nem kapják meg ezt a kis kisegitőeszközt akkor bizony nem igazán izgatja, hogy fáj-e a betegnek vagy sem. Az Én sztorim így szól. A hátamon volt egy elég csúnya, nagy anyajegy, amiről kiderült, hogy veszélyes is lehet, ezért lekell műteni. Ezt a bőrgyógyász állapította meg. Ösziszünetbe rászántam magam, hogy oké, akkor ne legyen probléma belőle elmegyek a sebészetre. El is mentem. 9-től 6-ig voltam a sebészeten, és most figyelj, kaptam egy időpontot november 17.-re. Nem tudtam hogy mit is csináljak most. Dühöngjek, vagy megkönnyebülten nevessek, hogy nah akkor végre megvan. Nem azt vártam, hogy bemegyek és le is szedik vagy efféle, de legalább nem kellett volna ott töltenem egy teljes napot egyetlen-egy dátumért illetve 5 perces benlét miatt. Az is vicces volt. Bejön a doktor úr. Egy olyan cseszettül magas félöreg nagy darab mackós alkatú csávó. Megkérdezi mi lenne az? Mondom mi is a probléma. Erre ő, az anyajegyre téve az ujját megkérdezi: -Ez lenne az? -Igen, az. -Rendben levesszük. És már ment is ki. Mondom remek. Magyar egészségügy kapjátok be. Sajnálom, aki ha mondjuk erre a pályára készül, az ne vegye sértésnek, de szerintem tényleg szar. Eljött a műtét ideje. Beadtam a papírt ahova gondoltam, hogy bekell, de visszaadták, hogy nem oda kell. Mutattak egy másik ajtót, hogy hova is kell mennem, majd oda mentem. Vártam egy keveset, de senki nem jött ki. Megkerestem a portást, és ő mondta, hogy bekell szólni amoda hogy lenne műtétre várakozók. Ejjj, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe? Hiszen ezt minden kórházba menő embernek tudnia kéne. Végre célnál vagyok, már csak némi várakozás. Behívott a drága doktor úr. Sépen levetköztem, elhelyezkedtem, majd szólt, hogy jön a szuri. Kegyetlenül fájt. Borzalmas volt. Végig szúrkálta körbe, azt hittem meghalok. Adrenalin szintem a picsába ugrott. De mondom, kemény vagyok, nem fogok előtte bőgni. Miután befejezte a szurkálást, már nyúlt is a pengéért. Azt elkell mondanom, hogy pont a gerincem vonalánál helyezkedett el az anyajegyem, elég szar helyen. Lidocain hatását nem is tudtam elképzelni hogy fogom érezni. Zsibbadni fog, vagy micsoda? Lényegtelen dolog is volt ez, ugyanis semmit sem hatott. Éreztem ahogy végig húzta a pengét előbb az egyik oldalon, majd a másik oldalon. Arra gondoltam a hülye fejemmel, hogy lehet még nem hatott eléggé, ezt még kibírom, a többi már úgysem fog fájni. Elkezdte kapargatni, feszegetni, ezt is éreztem. De a hülye fejemmel még mindig úgy voltam vele, ha már ezt kibírtam, baszok rá, úgysem tart sokáig. Még ez így ment kb. 5-10 percig, majd jött az összevarrás. És tádám, a féloldalt nem is éreztem. Miután összevarta, figyelmeztetett, hogy ne dőljek előre. És már száguldott is ki apukámhoz. Annyi odafigyeltek a munkára, hogy nem vették le a lábamról azt a tálkát, amibe a véres cuccokat pakolják,meg késeket, meg miegyebet, hogy miközben leszerencsétlenkedtem az ágyról, leborítottam, azzal a lendülettel összevérezve a fehér lepedőt. Felöltöztem, kicsit szédelegve kiléptem az ajtón, és észrevettem, hogy az apukám eltünt a cuccaink viszont a váróhelyen. Egy néni mondta, hogy elment a doktor úrral. A felnyomott adrenalin szintem, hírtelen lecsökkent és elkezdtem bőgni. De úgy Istenigazából. Apa visszaért, majd elindultunk haza. Ő sem értette miért nem szóltam, de magam sem értem. Bíztam benne, hogy fog hatni az a szar, hamár elmondásuk szerint akkor adagot lőttek belém, hogy egy ló kifeküdt volna tőle. Nah ez lett volna a történetem. Hazafele még kibőgtem magam, majd itthon is, aztán aludtam, aludtam, aludtam a hasamon egészen addig amíg elnem zsibadtak a végtagjaim a kényelmetlen fekvéstől. Van egy műsor az MTV-n, a címe Liz vagyok. Kellene egy rám illő verziót alkotni. Ez is elég vicces. És katasztrofális.
